kapubanner for mobile

MTVA: a bíróság törvényesnek ítélte a létszámleépítést

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Törvényes és szabályos volt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által 2011 nyarán lefolytatott csoportos létszámleépítés - közölte a Fővárosi Munkaügyi Bíróság csütörtöki, nem jogerős ítéletét ismertetve Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője az MTI-vel.

Az MTVA szóvivője közleményében tudatta: a bíróság a döntéssel egyidejűleg felszólította a felperes Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) képviselőit, hogy tartózkodjanak "a létszámleépítéssel kapcsolatos valótlan tartalmú közlemények megjelentetésétől".

A kommüniké szerint a bírósági döntés kimondja: a jogszabályoknak megfelelően történt az MTVA 2011 nyarán lefolytatott létszámleépítése, amelynek során "a közmédia nem sértette meg a szakszervezetek jogait, a munkáltató és az üzemi tanács közötti konzultáció a munka törvénykönyve vonatkozó szabályainak megfelelt".

A nem jogerős ítélet szerint a TFSZ tehát a továbbiakban nem indíthat eljárást a csoportos jogellenességének megállapítása, így az egyes elbocsátások jogellenességének megállapítása ügyében sem - olvasható a dokumentumban.

Az MTVA szóvivője közleményében úgy fogalmazott: "a Fővárosi Munkaügyi Bíróság mai ítéletében kimondta, hogy a 2011 nyarán folyamatban lévő csoportos létszámleépítés törvényes és szabályos volt".

Cserháti Ágnes hozzátette: "a csoportos létszámleépítés jogszerűen lezárult". Kitért arra, hogy az Ideiglenes Üzemi Tanáccsal kötött megállapodás tartalmazta azt is: az MTVA 25 millió forintos segélyalapot hoz létre az elbocsátandó munkavállalók közül azoknak, akiknek átlagkeresete a bruttó 200 ezer forintot nem haladja meg, és a munkáltató plusz egyhavi átlagkeresetet fizet ki, továbbá azt is, hogy a munkavállalók lakáskölcsönüket, munkáltatói kölcsönüket változatlan feltételekkel fizethetik vissza.

Az MTVA ennek megfelelően továbbra is biztosítja az elsőcsoportos létszámleépítésben érintett munkavállalóinak az Üzemi Tanáccsal kötött megállapodás szerinti juttatásokat - mutatott rá.

Cserháti Ágnes hangsúlyozta, hogy a létszámcsökkentéssel összességében az MTVA 2013-tól mintegy 5,3 milliárd forintot takarít meg, "ezzel is javítva gazdálkodását, növelve egyúttal a műsorkészítésre fordított közforintok hatékony felhasználását".
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek