Többségében roma embereket képeznek majd ki csúcstechnológiára
A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása a munkaerőképzésben válaszokat adhat a nyugat-dunántúli régiót érintő munkaerőpiaci problémákra is - jelentette ki a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos pénteken Zalaegerszegen, a ZalaZone Járműipari Tesztpályán.
Palkovics László elmondta: dolgoznak az ezt megvalósító programon, amely többek között lehetővé teszi a munkaerőpiacon lévő, nagyrészt hátrányos helyzetű emberek olyan irányú képzését, hogy képesek legyenek high-tech környezetben dolgozni.
Ez azért is fontos, mert Magyarország iparának 70 százalékát a high-tech termékek jellemzik. A csúcstechnológiát alkalmazó üzemekben hatékony munkát végző dolgozókra van szükség - mondta.
Szeretnék, ha a mesterséges intelligencia alapú képzési rendszer minél szélesebb körbe el tudna jutni. A tervezetet a munkavállalók és a kisebbségi szervezetek képviselőivel, illetve az oktatásmódszertannal, mesterséges intelligenciával foglalkozó egyetemek szakembereivel közösen dolgozzák ki - tette hozzá.

Horváth János Sándor, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) vezetője beszédet mond a High-tech gyártási környezetben dolgozni képes munkaerő képzése és hatékonyság fejlesztése című workshop után tartott sajtótájékoztatón Zalaegerszegen, a ZalaZone Járműipari Tesztpályán 2025. február 28-án. Mellette Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos (b). MTI/Katona Tibor
Horváth János Sándor, a TEF (Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság) vezetője kiemelte; feladataik közé tartozik a hátrányos helyzetű emberek támogatása, a munkaerőpiacon való érvényesülésük elősegítése. Ezért örültek a kezdeményezésnek, hogy Zala és Vas vármegyében a hátrányos helyzetű, többségében roma embereket a high-tech iparág működésébe és annak fejlesztésébe is bevonják.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- A tanulás fájdalmától az AI-forradalomig: így alakul át a vállalati oktatás 23 órája
- Minden 5. munkavállaló felmondana az AI miatt: mit tehet a vezető? 1 napja
- Nem az a kérdés, lesz-e elég munkahely, hanem hogy lesznek-e megfelelően képzett munkavállalók– HR-kihívások a permakrízis korában 2 napja
- 6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről? 2 napja
- 5 módszer a hatékonyabb HR-kommunikációhoz 3 napja
- A HR eszköztára a szemünk előtt alakul át. Van beleszólásunk? 3 napja
- Kopogtatnak az első robot bejárónők: fillérekért törnek be a piacra 3 napja
- Az AI leváltja a kárszakértőket? Már ember nélkül is megy a kifizetés 3 napja
- Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot 4 napja
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 5 napja
- Tényleg csalhatnak az AI-jal az az állásinterjúkon? 5 napja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?