Munkahelyteremtés a középpontban: 260 új állás született Ózdon
Ózdon 260 új munkahely jött létre a Neutrik Hungary Kft. 3,7 milliárd forintos beruházásának köszönhetően, amelyhez az állam 1,4 milliárd forinttal járult hozzá. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az átadón hangsúlyozta: a kormány továbbra is a munkahelyteremtésre, a beruházások ösztönzésére és az adócsökkentésre építi stratégiáját.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Neutrik Hungary Kft. beruházásának átadásán aláhúzta, hogy a liechtensteini székhelyű elektronikai vállalat mintegy 3,7 milliárd forintos beruházását az állam 1,4 milliárd forinttal támogatta, így segítve elő 260 új munkahely létrejöttét.
Szijjártó Péter beszédében kifejtette, hogy a cég világelső a szórakoztatóiparban felhasznált áramköri és elektronikai csatlakozók gyártásában, és Magyarországon is ilyen eszközök összeszerelését fogja végezni.
Illetve arra is kitért, hogy a vállalat a Johnson Electric nemrég Ózdon bezárt üzemébe települt, ráadásul a gyártócsarnokot felújították, energiatakarékos módon átalakították, s az elődjük korábbi dolgozóinak egy részét is átvették.

A Neutrik Hungary Kft. üzeme Ózdon a cég beruházása átadásának napján, 2025. október 2-án. A liechtensteini székhelyű elektronikai vállalat mintegy 3,7 milliárd forintos beruházását az állam 1,4 milliárd forinttal támogatta, így segítve elő 260 új munkahely létrejöttét. MTI/Vajda János
Aláhúzta, hogy az elmúlt tíz évben ez a harmadik eset, hogy egy liechtensteini cég beruházásához adott támogatást az állam, de nemrég megnyílt a magyar konzuli képviselet Vaduzban, így remélhetőleg még több is kihozható lesz majd ebből a kapcsolatból.
Majd érintette azt is, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye ipari termelése az utóbbi évtizedben 2200 milliárd forintról 4400 milliárd forintra nőtt, azaz megduplázódott.
"A munkanélküliség a tíz százalék feletti sávból lejött hét százalék környékére, és büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt tizenegy esztendőben 151 nagy beruházáshoz nyújtott a kormány támogatást, amelyek nyomán több mint tízezer új munkahely jött létre a vármegyében"
- emlékeztetett.
Végül beszélt a gazdasági biztonságról is, és hangsúlyozta, hogy célként tűzték ki az eddigi eredmények megóvását, amihez szavai szerint újabb és újabb beruházásokra van szükség.
"Mert a legfontosabb eredményünk az, hogy ma Magyarországon elmondhatjuk, hogy aki akar, az tud is dolgozni. Az elmúlt tizenöt esztendőben egymillióval nőtt a munkahelyek száma Magyarországon"
- jegyezte meg.
A miniszter kifejtette, hogy minél több munkahelyet teremtenek és védenek meg, annál erősebb lesz a magyar gazdaság ."Éppen ezért a munkahelyek teremtésére, a beruházások ösztönzésére és az adó csökkentésére vonatkozó stratégiát fenntartjuk" - sorolta.
MTI
Van értelme a nagy beruházásoknak, ha a munkaerő-igény nem biztosítható?
- olvassa el korábbi cikkünket!
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?