kapubanner for mobile

Munkahelyteremtés brit módra

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Többek között a brit kormány is egyre nagyobb hangsúlyt fektet a hosszú ideje munkanélküliként tengődő polgárokra, és olyan programokat próbál alkalmazni, ami elősegíti az újbóli munkába állást minden területen, a nemzetközi vállalatoktól a kisebb cégekig. Eddig 9 ezer embernek sikerült. Mi zajlik itthon másképp?

A 2007 márciusában bevezetett LEP (local employment partnerships) program pont ezt a célt szolgálta, aminek keretein belül eddig 9 ezer ember talált magának munkát, hosszú ideje tartó munkanélküliséget követően. Az eredeti terv szerint a program összesen 250 ezer munkanélkülit juttatna újra lehetőséghez 2010 decemberéig.

A program munkára kész és alkalmas jelentkezőket kerít a munkaadóknak, így mind a két fél számára megadatik a lehetőség a megfelelő kereslet és kínálat találkozására. A márciusi adatok szerint több, mint 300 vállalkozás 3500 dolgozót talált így. A program sikerességét mutatja, hogy májusra ez 1400-ra nőtt, elérve a 9000 ezer alkalmazottat.

Itthon az elmúlt napokban nagy port kavart az a felvetés, hogy csak közmunkáért cserébe kapnának a munkanélküliek segélyt. A kérdés megoldása azért lenne fontos, mert a rendszeres szociális segélyből élők száma folyamatosan emelkedik, 2007-ben átlagosan 178 ezren voltak. Sokak szerint nem talál munkát az aki szeretne dolgozni, mivel az önkormányzatok nem biztosítnak megfelelő közmunka lehetőségeket, de általánosságban elmondható, hogy a tartós munkanélküliek egy jelentős része nem is akar dolgozni.

Ennek ellenére próbálkozások vannak munkahely teremtésre, a szaktárca csaknem 2,5 milliárd forintnyi munkahelyteremtő beruházási keretéből az észak-magyarországi régió három megyéje - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - több mint félmilliárd forintot kap, a pénzből csaknem félezer ember találhat munkát magának.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a pályázattal a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásának ösztönzését, a regionális különbségek mérséklését, a fejlődőképes vállalkozások piaci pozíciójának megerősítését, versenyképességük javítását is szorgalmazta.

A szaktárca mintegy 2,5 milliárd forintot "osztott szét" a munkáltatók között, ez a meglévő munkavállalók mellett további csaknem két és félezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé. Az észak-marországi régióból 33 pályázót támogattak, összesen több mint 504 millió forinttal, ez 426 munkavállaló foglalkoztatását jelenti, a támogatás ötöde a hátrányos helyzetű északi térségbe került.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből 23 munkáltatót 302 millió forinttal támogatott a tárca, a pénz csaknem 250 ember foglalkoztatását segíti. Heves megyéből 2 munkáltatót támogattak 23,6 millió forinttal, 21 ember juthat munkához, míg Nógrád megye 8 pályázó munkáltatója kapott 179 millió forintot, ez 149 ember munkához jutását jelenti.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek