Nagy a teher a kenyérkereső apákon is

Kettős elvárás alakult ki az apákkal szemben - mondta a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója az InfoRádiónak. Spéder Zsolt azt mondta: egyre erősebb az elvárás, hogy a korábbi tradicionális kenyérkereső apa feladatkör kiegészüljön a családi életben való aktívabb részvétellel.

Az apákkal szemben kettős az elvárás, egyrészt a férfinak kell biztosítani a család megélhetését, ugyanakkor kialakult az is, hogy jó lenne, ha az apák erőteljesebben vennének részt a családi életben, a gyereknevelésben és az otthoni feladatok elvégzésében - közölte az InfoRádióval a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója. Spéder Zsolt kiemelte: nehéz egyszerre sokat is keresni és résztvevő apának is lenni.

Az igazgató szerint átalakulás tapasztalható, sokkal inkább egymáshoz illeszkedő női és férfi családi szerepeket látni. Amennyiben a nők tudják, hogy párjuk támogatja és segíti őket az otthoni teendőkben, akkor könnyebben vállalnak gyereket - vélekedett Spéder Zsolt.

Több bizonytalanság a párkapcsolatokban és a családpolitikában, nehezebb a családot és munkát összeegyeztetni - mondta az igazgató arra a kérdésre, hogy miért születik kevesebb gyermek évek óta Magyarországon.

InfoRádió
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják

Figyelemre méltó toborzással keres új tanítót Babót. A falu polgármestere, Nyikos Gábor szerint a bértábla felett 10% pótlék, fizetett... Teljes cikk

Ekkora béremelést kap idén a spanyol király

Több mint négyezer eurós (1,5 millió forint) béremelést kap idén VI. Fülöp spanyol király, összhangban a köztisztviselők és közalkalmazottak... Teljes cikk

Közel 10 milliárdos botrány: letartóztatták egy gabonás cég vezérigazgatóját

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság a Bászna Gabona Zrt. csaknem tízmilliárd forintos sikkasztással gyanúsított vezérigazgatóját. Teljes cikk