Napelemgyár kezdi meg működését Székesfehérváron
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNapelemek gyártását kezdi meg új székesfehérvári gyárában a Jüllich Glas Holding. Az üzem kezdetben 40 főnek ad munkát, a következő két évben pedig további 130-160 munkahelyet teremt - tudatta a cég sajtóközleményben.
A Jüllich Glas Sóstói Ipari Parkban felépült 13 ezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnokában egy év alatt elkészülő napelemek 13,2 gigawattóra (GWh) energia termelésére képesek. Ez megközelítőleg 5-7 ezer háztartás teljes energiaszükségletének felel meg.
A mintegy 2,5 milliárd forint értékű projekthez a vállalat 398 millió forint európai uniós támogatást kapott. Jüllich Ádám, a cégcsoport elnöke elmondta, hogy a napelemek gyártására új solar üzletágat hoztak létre Jüllich Glas Holding Zrt-n belül. Az ehhez szükséges technológia és know-how kialakítására, illetve elsajátítására mintegy 800 millió forintot költött a vállalatcsoport.
Az új üzem az induláskor 40 főt foglalkoztat. Teljes kapacitását két év múlva éri el, akkor összesen 170-200 fő dolgozhat majd a napelemek gyártásán.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?