kapubanner for mobile

Nehéz helyzetben a végzős erdélyi színészek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Gondot okoz a Kolozsvárott és Marosvásárhelyen most diplomázó színészeknek a román kormány tavalyi takarékossági intézkedése, amellyel befagyasztotta az új munkaerő felvételét a közszférában. A romániai színházak többsége is állami vagy önkormányzati tulajdonban van.

"Arra biztatjuk diákjainkat, hogy másfajta színházi formákban, csoportosulásokban gondolkodjanak" - nyilatkozta a Krónika című kolozsvári napilapnak Szilágyi-Palkó Csaba, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kara színészképző szakának évfolyamvezetője.

A színházi szakember szerint lehetőséget jelentenek a végzős hallgatók számára a szárnyukat bontogató alternatív kisszínházak, például a kolozsvári Váróterem Projekt.

A Krónika cikkéből kiderül, hogy a kolozsvári 11 végzős hallgató többsége még nem tudja, hol fog elhelyezkedni. Az biztató, hogy az erdélyi színházak egy-egy szerepre szerződtetnek frissen végzetteket is. A legtöbben már egyetemi éveik alatt megpróbálják kihasználni ezt a lehetőséget. A hároméves alapképzés után jelentkeznek a kétéves mesteri képzésre és közben elkezdenek dolgozni is.

Az idén először végeznek olyan ifjú színészek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, akik - a bolognai rendszer bevezetésének következében - a korábbi négy helyett immár öt éven át tanulták a mesterséget, azaz az alapszintnek megfelelő három év után a mesteri képzést is elvégezték már. A hét fiatal közül két hallgatót budapesti színházak hívtak meg egy-egy szerepre. Ugyan akad olyan is köztük, aki iránt a sepsiszentgyörgyi vagy a nagyváradi színház érdeklődik, ám a közszférában érvényes létszámstop miatt egyelőre esélyük sincs biztos állásra.

Évfolyamvezető tanáruk, Kovács Levente Szilágyi-Palkó Csabához hasonlóan számukra a megoldást olyan alapítványi vagy magántársulatokban látja, mint a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Színház vagy a nagyváradi Kiss Stúdió.

Ezek az intézmények azonban pályázati pénzekből tartják fenn magukat, és bár időnként befogadnak ifjú színészeket, nem tudnak biztos, állandó keresetet nyújtani. Kovács Levente elmondása szerint a korábbi években valamennyi végzősüket "felszippantották" a romániai vagy magyarországi társulatok, de az utóbbi időben ez már nemigen volt jellemező.



  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek