Nehéz helyzetben lévő fiatalok munkahelyhez jutását támogatja az Adecco
A nemzetközi személyzeti tanácsadó cég az Adecco Group hazai leányvállalata is évek óta részt vesz az anyacég Win4Youth elnevezésű programjában, amellyel világszerte hívja fel a figyelmet a hátrányos helyzetű régiók fiataljainak munkahelyhez jutásának problémáira. A program ez évben az 5. életévébe lépett, az elmúlt évben pedig rekordokat döntött - áll a cég közleményében.
A kezdeményezés 2010. januárjában az Adecco cannes-i Management Konferenciáján született meg, a cég legkiemelkedőbb értékeinek fenntartása érdekében. A Win4Youth program célja, hogy minden évben egy előre kiválasztott sportágban való részvétel által lehetőséget biztosítson az Adecco összes munkatársa számára, hogy felhívja a figyelmet a nehéz körülmények között élő fiatalok munkához segítésére. Az első évben a dedikált sportág a futás volt, melynek keretein belül minden lefutott öt kilométer után a vállalat pénzt adományozott négy kiválasztott működő ifjúsági alap számára. Az irodai, városi vagy országos szinten dolgozó kollégák összefoghattak és megszervezhettek önállóan is egy 5 kilométeres (vagy ennél hosszabb) futást, de részt vehettek egyénileg vagy csoportosan is saját hazájukban egy adott versenyen.
2013-ban ismét a futásé volt a főszerep. Az év rekordsikerrel zárult, hiszen a munkavállalók lelkesedésének köszönhetően több mint 11 ezer eseményen vettek részt a kollégák a 60 országban.
„Az öt egymást követő évben a világ minden tájáról gyűjtötték szabadidejükben a kilométereket az Adecco-sok, mi pedig adományokká váltottuk át őket. 2013-ban világszerte összesen 20,853 kolléga, 2,304 munkatárs és 9,531 ügyfél vett részt a rendezvényeken . A magyar csapat futott a Családi Futónapon a Margitszigeten, Tkom Vivicitta, és a Nike Nemzetközi Félmaraton is. Büszke vagyok rá, hogy mi is hozzájárulhattunk az adomány növeléséhez.”- foglalta össze az elmúlt évet Vég Ottó a hazai leányvállalat ügyvezetője
Ez évben a futás után kerékpározással folytatódik a program. A vállalat célja, hogy 2 millió km-t érjen el. Az év kiemelkedő nemzetközi kerékpáros megmérettetése augusztusban lesz a Col du Tourmalet versenyen a francia Pireneusokban, amely komoly kihívás, hiszen a pálya a Tour de France része. Ezen a megmérettetésen az Adeccot a világ minden tájáról kiválasztott 70 kolléga képviseli majd. A befolyt összegből fiatalokat segítő alapítványokat támogat az Adecco ez évben is, ezúttal Argentínában, Kambodzsában, Olaszországban, Lengyelországban és Portugáliában.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek