kapubanner for mobile

Nem dönthet önállóan hazánk a magánnyugdíjpénztárakról

Az Európai Unió nem akarja engedni, hogy a magánnyugdíjpénztárak kérdésében önállóan döntsön Magyarország. Az őszi önkormányzati választások után a kormány tárgyalóasztalhoz ül az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is - írta hétfői számában a Népszabadság.

1997-ben az Európai Unió, illetve az IMF "szabályszerűen" arra kényszerítette Magyarországot, hogy egy kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszert vezessen be. Varga Mihály szerint meg kell engedniük, hogy az emiatt keletkező hiányt elszámolhassa Magyarország. Ennek az elszámolásnak 2004-2007 között nem volt akadálya, most mégsem ez a helyzet.

Varga Mihály megerősítette: 2010-ben a kormány tartja magát a 3,8 százalékos hiánycélhoz, ám a magyar kormány számára a függetlenség és az önrendelkezés kérdése az alapvető. Nem hajlandóak engedni, de igyekeznek fenntartani a valutaalappal való párbeszédet.

Népszabadság/MTI/Világgazdaság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek