Nem éri meg trükközni az idénymunkával és alkalmi munkával
Aki illegálisan foglalkoztatja munkavállalóit, felkerül a NAV szégyenlistájára.
Népszerű az egyszerűsített foglalkoztatás, júliusban 350 ezren dolgoztak így; az adózása is egyszerű és kedvezményes ennek az foglalkoztatási formának, de nagyon sokat kockáztat az, aki elfelejti bejelenteni az alkalmi munkavállalóját - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Kiemelték, hogy aki elmulasztja szabályszerűen bejelenteni az alkalmi és idénymunkát, az augusztus 1-től egymillió helyett már kétmillió forintos bírságot kockáztat alkalmazottanként. Az ilyen súlyos szabálytalanságot elkövető munkáltató két évre felkerül a NAV illegális foglalkoztatók szégyenlistájára, és két évig nem kaphat semmilyen költségvetési támogatást - figyelmeztetett az adóhatóság. Szintén két évre az adózói besorolása kockázatos minősítésű lesz. A kisvállalati adózók (kiva) még ennél is többet kockáztatnak a bejelentés elmulasztásával, mert elveszítik kedvező adózási módozatukat, és 24 hónapig nem is kerülhetnek vissza ebbe az adózási körbe - fűzte hozzá a NAV.
Kitértek arra is, hogy ha egy munkáltatónak alkalomszerűen több munkaerőre van szüksége, akkor erre az átmeneti létszámnövelésre jelenthet megoldást az egyszerűsített foglalkoztatás. Az egyszerűsített foglalkoztatás alapvetően kétféle munka lehet: mezőgazdasági vagy turisztikai idénymunka, illetve alkalmi munka, mely utóbbinak speciális változata a filmipari statiszta foglalkoztatása - idézték a példákat. Ismertették: mezőgazdasági, illetve turisztikai idénymunkánál a munkavállaló foglalkoztatása ugyanazon munkáltatónál az adott évben nem haladhatja meg a 120 napot.
Alkalmi munkánál a létszámkorlát mellett szintén figyelemmel kell lenni a foglalkoztatás időtartamára, amely az azonos felek között nem haladhatja meg az egymást követő 5 napot, egy naptári hónapban a 15 napot, az adott évben a 90 napot. A munkavállalót a munkáltatónak kell bejelentenie még a munkavégzés megkezdése előtt. Ehhez több gyors és egyszerű bejelentési mód közül választhat. Érdemes a weben a NAV online nyomtatványkitöltő alkalmazását választani, amely akár okostelefonról is elérhető, és az alkalmazott néhány kattintással bejelenthető, sőt, az érvényes bejelentések is lekérdezhetők. De választható még az EFO pro mobilalkalmazás, valamint a 185-ös telefonszám is - ismertetik. Az egyszerűsített foglalkozás alapvető szabályairól a foglalkoztatók és foglalkoztatottak a NAV honlapján a 46-os számú információs füzetből tájékozódhatnak - ajánlotta a NAV.
MTI
fotó: unsplash
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
- Alvásért, sorban állásért és ölelésért fizetnek? – A 10 legfurcsább munka, ami tényleg jól fizet 5 napja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hete
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 3 hete
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 1 hónapja
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 1 hónapja
- Sales Representative 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 1 hónapja
- Miért kerüljük a fontos feladatokat és mit lehet tenni ellene? 1 hónapja
- Hogyan érvényesítsük az szja-kedvezményeket 2026-ban? - Érdemes időben nyilatkozni 1 hónapja
- NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben