Nem segítettek rajta: bezárt a budapesti Kamaraszínház
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsütörtökön még bemutatták Háy János Vasárnapi ebéd című darabját, hétfőn este már búcsúztak a színészek és a nézők a Nagymező utcai színház épületétől - írja a Metropol.
Tavaly reppentek fel az első hírek arról, hogy megszűnhet a Budapesti Kamaraszínház: a Shure Stúdiót és Ericsson Stúdiót is magában foglaló teátrum működését a NEFMI nem finanszírozza tovább. 147 millió forintot kaptak ugyan az évad befejezésére, de ez és a színházat üzemeltető nonprofit kft. vagyona csak május elejéig volt elég.
Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója április közepén még arról beszélt, kidolgoztak egy működési tervet, végül ez csak terv maradt. Az igazgató a lapnak elmondta: a főváros, valamint a hatodik és a hetedik kerület is segítséget ígért, végül egy helyről negatív választ kaptak, a másik két helyről pedig semmifélét.
A színészeknek felmondanak, ls mivel a legtöbb színházban a következő évadra már leszerződtették a színészeket, nincs sok lehetőségük.
A múlt heti Háy-bemutató a társulat harmincötödik premierje volt huszonegy év alatt, összesen hatvanöt magyar darabot állítottak színpadra 1991 óta. Azt, hogy mi lesz a Tivoli, az Ericsson és a Shure Stúdió sorsa, nem tudják, mendemondák keringenek arról is, hogy színházként működik tovább az épület.
Metropol

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc