Nem találják fel magukat a magyar gyerekek
Megjelent a 2012-es PISA-jelentésnek egy újabb kötete, amelyben a 15 éves diákok kreatív problémamegoldó készségeit értékelték. Magyarország az átlageredmények alapján a 44 részt vevő ország és terület közül a 33. helyen végzett.
A felmérésben 44 ország összesen mintegy 85 000 diákja vett részt - írja a jelentés. Az első három helyen Szingapúr, Korea, Kína áll, utánuk kínai nagyvárosok következnek. Ezeknek az országoknak a diákjai gyorsan tanulnak, igen érdeklődőek, és képesek arra, hogy ismeretlen környezetben zűrzavaros helyzeteket megoldjanak - értékelte a jelentés.
Az OECD-átlag fölött végezett Kanada, Ausztrália, Finnország, Anglia, Észtország, Franciaország, Hollandia, Olaszország, Csehország, Németország, az USA és Belgium. Az első európai ország 523 ponttal Finnország. Magyarország 459 pontos átlaggal a kelet-közép-európai térségből csupán Bulgáriát előzte meg, amely az utolsó előtti helyet foglalta el Kolumbia előtt. Térségünkből Csehország teljesített a legjobban ezen a téren.
A jelentés kiemelte, hogy a problémamegoldásban nem mindig azok az országok teljesítettek jobban, ahol a diákok az iskolai tantárgyakban (matematika, természettudományok) eredményesebbek voltak. Fordítva is igaz: a brit, az amerikai és a japán diákok jobbak voltak problémamegoldásban, mint a fontos iskolai tantárgyakban. "A gyenge problémamegoldó képességű gyerekekből lesznek a jövőben azok felnőttek, akik nehezen találnak munkát" - mondta Andreas Schleicher, az OECD oktatási igazgatója.
A magyar gyerekek harmada a leggyengébbek között volt
A magyar gyermekek 35 százaléka tartozott a felmérés szerint a leggyengébben teljesítők, vagyis az 1-es és 2-es szintű eredményt elérők közé. A legjobban teljesítők, az 5-ös és 6-os szintet elérők a magyar 15 évesek 5,6 százalékát tették ki. Ugyanez az arány a finn gyermekeknél 14,3, illetve 15 százalék volt, a bolgároknál 56,7, illetve 1,6 százalék, az OECD-átlag 21,4, illetve 11,4 százalék.
A 2012-es PISA-jelentés korábbi kötetei szerint a 15 éves magyar diákok olvasásban 488 pontot értek el az OECD-országok 496-os átlagához képest. Matematikából - amely a 2012-es PISA-felmérés fő tárgya volt - a magyar diákok átlagteljesítménye 477 pont lett, az OECD-átlag 494. A természettudományokban a magyar átlag 494 lett, az OECD-országok diákjai 501-et értek el.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk
A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
- Itt a lista, ezek a kritikus tulajdonságok HR vezetőként 4 hónapja
- Így áll a munkanélküliség az OECD-országokban 4 hónapja
- Miért égnek bele a fejünkbe egyes reklámok, míg másokat elfelejtünk? 4 hónapja
- Lassult az infláció az OECD-ben 5 hónapja
- Ez a 13 emberi készséghiány veszélyeztetheti az AI bevezetését 5 hónapja
- Hogyan fog tíz év múlva működni a cég, ha kirúgják a fiatalokat? – kiakadt a vezető 5 hónapja
- Az AI lassan elbutítja az orvosokat – egy új kutatás riasztó eredményei 5 hónapja
- Viharos tapsban törtek ki a fiatalok, mikor megtudták, mi vár rájuk a jövő munkahelyein 5 hónapja
- Másképp viselkednek a jelöltek, ha azt hiszik, az AI értékeli őket 6 hónapja
- Az IQ-n túl: van egy meghatározó tulajdonságuk a szuperintelligens embereknek 6 hónapja
- Lassult az éves infláció májusban az OECD-ben 7 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa