Németországi diplomát szerezhetnek a szegedi hallgatók
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÁllamilag elismert német diplomát szerezhetnek szegedi, magyar végzettséget hageni közgazdászhallgatók a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a FernUniversität in Hagen között létrejött együttműködésnek köszönhetően - tájékoztatott az SZTE közkapcsolati igazgatósága.
A megállapodás alapján a szegedi gazdálkodási és menedzsment-alapszakon tanulóknak lehetőségük van a hageni közgazdasági alapszakon kurzusaik beszámításával tanulni, emellett a vállalkozásfejlesztés-mesterszakon tanuló szegedi közgazdászok meghatározott kurzusait elfogadja a német egyetem a közgazdasági és a nemzetgazdasági szakjain. A kurzusok beszámításával a német hallgatók is élhetnek Szegeden.
A SZTE Gazdaságtudományi Kara 2014-ben a Páviai Egyetem Közgazdaságtani és Gazdálkodási Intézetével, majd az École de Management de Normandie-val kötött megállapodást oktatási együttműködésről, így a Szegeden nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszakon tanulók két szegedi szemeszter után két szemesztert Olaszországban, illetve Franciaországban tölthetnek - és a szegedi diploma mellett olasz, illetve francia, államilag elismert közgazdász végzettséget szerezhetnek.
A Hageni Távegyetemmel kötött megállapodás értelmében a külföldi tanulmányok a mesterszakosokon kívül mostantól a gazdálkodási és menedzsment-alapszakon tanulóknak is elérhetőek lesznek.
A FernUniversität in Hagen a német felsőoktatás első és egyetlen állami távegyeteme, amely 1975 óta működik. Jelenleg 77 ezer hallgatója van. Bár az egyetem székhelye, Hagen, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban van, a képzések a világon bárhonnan elvégezhetőek. A kapcsolattartás az egyetemmel virtuális, a vizsgákat a legközelebb lévő központban lehet letenni: Magyarországon ez a Budapesti Németnyelvű Távtanulási Központ.
A FernUni térben és időben rugalmas képzésein államilag elismert, német diploma szerezhető, melyet nagyra értékel a német munkaerőpiac és a Magyarországon aktív német befektetők közössége. A két egyetem kooperációjával a képzések összehangolhatók, párhuzamosan végezhetők. A távegyetem ösztöndíjai segítségével pedig akár térítésmentesen is elvégezhető a német nyelvű képzés - áll a közleményben.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?