kapubanner for mobile

Népszerű munkahely a Nemzetbiztonsági Hivatal

Népszerű munkahely a Nemzetbiztonsági Hivatal, hiszen minden évben annyian jelentkeznek a szervezethez dolgozni, mint ahányan státuszban vannak - közölték a hivatalban tartott sajtóbeszélgetésen.

A több mint ezer főt foglalkoztató hivatal kreatív, intelligens, magas általános műveltségű, fiatal és diplomás jelentkezőket vár, akiknek kilenc fokozatú felvételi eljáráson kell átesniük. A jelentkezők önéletrajzát írásszakértővel vizsgálják meg, majd egy biztonsági előellenőrzés után hívják be őket egy műveltségi teszt kitöltésére, amelyet egy esszéírás is követ. Ezután pszichológiai és IQ-teszt következik, majd egy személyes beszélgetésen győződnek meg arról, valóban a hivatalnál akar-e dolgozni a jelentkező.

Ezután poligráfos hazugságvizsgálatra kerül sor, amelynek során többször is bukott le olyan, aki nem csak munkavállalási szándékkal érkezett a hivatalba. Ha a jelölt a poligráfos teszten is megfelel, orvosi vizsgálat következik, majd a C-típusú átvilágítás következik. Mivel ragaszkodnak a feddhetetlenséghez, az átvilágítás során például kizáró tényező lehet az is, ha oldalági rokonról derül ki, hogy köztörvényes bűncselekményt követett el. Ellenben például a homoszexualitás csak akkor kizáró ok, ha azt az illető titokban tartja, és azzal esetleg zsarolhatóvá válik.

Laborc Sándor dandártábornok, főigazgató elmondta, hogy az elmúlt években felvett munkatársaik átlagos IQ-ja 128 volt. Ismertetése szerint a hivatalnál végzett munka folyamatos intellektuális kihívást jelent, és olyan sikerekkel jár, amelyeket nem lehet publikálni, megosztani másokkal. Munkatársaikról sokszor a családtagjuk sem tudja, hol dolgozik és mit csinál.

Szólt arról, hogy az elmúlt években számos új kihívás keletkezett külföldön és itthon is, amelyek kapcsán még hatékonyabban kellett dolgozniuk. A tábornok meglehetősen szűkszavú volt azzal kapcsolatban, hogy mely ügyeket tekinti az elmúlt évek legnagyobb sikerének és kudarcának. Úgy fogalmazott, hogy munkájuknak az az eredménye, hogy az átlagemberek nem látják az eredményt, hiszen sokszor a prevenció a feladatuk.

Érdekességként említette, hogy a hivatal munkatársainak 42 százaléka nő. A sajtóbeszélgetésen bemutatkozó női kolléga - aki a nevét nem mondhatta el - ezt azzal indokolta, hogy a női megérzésnek, a női tulajdonságoknak kiemelkedő szerepe van a hivatalnál végzett munkában. A hivatal másik két, a sajtótájékoztatón bemutatkozott munkatársa kiemelte, hogy saját elhatározásukból jelentkeztek a szervezethez, egyiküknek sem volt belső kapcsolata.

  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek