Nettó kétszázezer forintos fizetés kellene a hálapénz helyett
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA nyugati bérek negyedével, nettó kétszázezer forintos fizetéssel már itthon lehetne tartani a pályakezdő orvosokat - nyilatkozta Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában.
Ha a hálapénzhez nem társulna többé megélhetési kényszer, a teljes orvostársadalomban mozgalmat indíthatnának a borítékban adott mellékes pénzek rendszere ellen - hangzott el a beszélgetésben. A fiatal orvosok elsöprő többsége pedig itthon képzelné el a jövőjét, ha megélne a fizetéséből, ha nem kellene a hálapénzzel foglalkoznia, és ha lehetősége lenne a szakmai fejlődésre - emelte ki a három legfontosabb szempontot Papp Magor a fiatal gyógyítók elvárásai közül.
Hihetetlenül sok külföldi fejvadász cég fordul meg az orvosegyetemeken és az orvosi munkahelyeken. "Mint a cápák, úgy úsznak az orvosok körül ezek a cégek" - nyilatkozta a fiatal orvosok érdekképviselője.
Duna TV/Magyar Nemzet
Hihetetlenül sok külföldi fejvadász cég fordul meg az orvosegyetemeken és az orvosi munkahelyeken. "Mint a cápák, úgy úsznak az orvosok körül ezek a cégek" - nyilatkozta a fiatal orvosok érdekképviselője.
Duna TV/Magyar Nemzet
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?