Neves versenyjogász csatlakozott a Jalsovszky Ügyvédi Irodához
Új ügyvéd csatlakozott a Jalsovszky Ügyvédi Irodához. Dr. Bassola Bálint versenyjogász március közepétől a versenyjogi csoport vezetőjeként erősíti az ügyvédi iroda csapatát.
Dr. Bassola Bálint (37) március közepétől a Jalsovszky Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportjának vezetőjeként folytatja pályafutását. A szakember korábban a Gazdasági Versenyhivatalnál tevékenykedett jogászként, majd egy globális és egy regionális nemzetközi ügyvédi irodában praktizált versenyjogi területen. A Chambers & Partners és a Legal500 kiadványok Bassola Bálintot a legelismertebb hazai versenyjogászok között tartják számon.
Bálint jogi tanulmányait Budapesten, Strasbourg-ban és
Regensburgban végezte, LL.M. diplomáját pedig a College of Europe-ban (Bruges) szerezte. Rendszeresen tart előadásokat és publikál versenyjogi cikkeket angol, német és francia nyelven, ezen kívül tagja az Andrássy Egyetem felügyelőbizottságának.
„Bálint érkezése mérföldkő 10 éves irodánk életében. Irodánk eddig főként adójogra, vállalatfelvásárlásokra, kereskedelmi jogra és ingatlanjogra specializálódott. Vállalatfelvásárlási ügyek során merült fel versenyjogra vonatkozó igény ügyfeleink részéről, így logikus lépés az ügyvédi irodánk ilyen irányú bővítése. Bálint a versenyjog egyik legkiemelkedőbb egyénisége, és korábbi közös munkáink során meggyőződhettünk arról is, hogy személyisége kiválóan illeszkedik csapatunkba.” – nyilatkozta a bővítés
kapcsán Jalsovszky Pál, az ügyvédi iroda vezetője.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?