Nőtt az átlagbér Ukrajnában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMárciusban 4,2 százalékkal nőtt a februárihoz képest az átlagbérszint Ukrajnában.
Az Ukrán Statisztikai Állami Bizottság hétfői jelentése szerint a havi átlagfizetés összege márciusban 1702 hrivnyát (56 ezer Ft) tett ki. A bérek Kijevben nőttek a legnagyobb arányban, egy hónap alatt 7,8 százalékkal, így a fővárosiak átlagfizetése márciusban elérte a 2942 hrivnyát.
Ukrajnában Ternopil megyében a legalacsonyabb, 1214 hrivnya az átlagfizetés szintje. Ebben a régióban 4,6 százalékos bérnövekedést jegyeztek márciusban. Legtöbbet a bankszféra dolgozói keresnek, akiknek a havi átlagbére 3547 hrivnya. Második helyen a légiközlekedés áll, az ágazat alkalmazottai 3523 hrivnyát vihetnek haza. Legkevesebbet (900 hrivnya) a halászok és a mezőgazdaságban dolgozók (905 hrivnya) keresnek.
Az ukrajnai átlagfizetés tavaly március óta 38,4 százalékkal (472 hrivnyával) növekedett. Tavaly decemberben Ukrajnában 16,6 százalékos volt a tizenkét havi infláció, ezen belül az élelmiszerek 23,7 százalékkal drágultak.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc