Nyolc százalékos béremelés a Hankooknál
Átlagosan nyolc százalékkal emeli a munkavállalói béreket január elsejei visszamenőleges hatállyal a Hankook Tire Magyarország Kft. - közölte az MTI-vel kedden a rácalmási gyár.
A közlemény szerint a béremelés mértéke meghaladja az Országos Érdekegyeztető Tanács által ajánlott 4-6 százalékot, inflációkövető, s kompenzálja az adótörvény módosításával hátrányos érintett munkavállalók keresetkiesését. A béremelésen felül évi 20 ezer forinttal nő a vállalatnál a cafeteria összege.
"A Hankook Tire Magyarország Kft. mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a jó munkafeltételeket dolgozói számára. A vállalat minden évben emeli a béreket: 2010-en 5 százalékkal, (...)valamint bevezette a cafeteria rendszert"- olvasható a közleményben.
A leírtak szerint a cég egyszeri meleg étkezést is nyújt minden alkalmazottjának, továbbá ingyenes munkába szállítást, albérletet, vagy lakhatósági támogatást biztosít a számukra. A vállalat általános gyakorlata szerint eddig április környékén döntöttek a béremelésről. Az idén erre hamarabb került sor a magyar adótörvényi változások, illetve azoknak a munkavállalók fizetésére gyakorolt hatásai miatt. A cég alkalmazottai először áprilisban kapják kézhez a megemelt fizetést, a januártól felhalmozódott különbözettel együtt.
A béremelésről hozott döntést kedden közölték a dolgozókkal és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetével (VDSZ) is - mondta el az MTI érdeklődésére Roy Katalin, a cég kommunikációs menedzsere.
A VDSZ múlt heti közlése szerint az új adótörvény a Hankook Tire Magyarország Kft. 1800 dolgozójából 1700-at hátrányosan érint. Az érdekképviselet ezért a március 2-ig megtartott két bértárgyaláson 8 százalékos bértömegnek megfelelő béremelést, vagy más struktúrában egységes fix összegű béremelést tartottak elfogadhatónak a kiskeresetűek keresetcsökkenésének kompenzálására. Sikertelen tárgyalás esetére a cégnél munkabeszüntetést helyeztek kilátásába, s sztrájkbizottságot alakítottak.
A munkáltató akkor még 6 százalékos béremelésre tett javaslatot, hozzátéve, hogy a tárgyalásokat folytatni akarja, de a döntéshez hosszabb időre van szükség. A tervek szerint a felek március 9-én, szerdán ültek volna ismét tárgyalóasztalhoz.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?