kapubanner for mobile

Obstruálta volna az ellenzék a túlóratörvény elfogadását

Hangos sípszóval és bekiabálásokkal zavarta az Országgyűlés plenáris ülését az ellenzék, miután csomagban szavaztak a képviselők a napirendhez benyújtott 2925 módosító javaslatról.

Az egész előzménye az ellenzék egyik kezdeményezése volt arra, hogy minél inkább nehezítse a 400 túlórát előíró módosítás elfogadását. Az MSZP, a Párbeszéd és a DK ugyanis hétfőn 2925 módosító javaslatot nyújtott be - erről kellett volna egyenként szavazniuk a képviselőknek. Ezeket a fideszes többség könnyűszerrel el tudja utasítani, viszont nyilván jelentősen megnyújtotta volna az ülést.

Kövér László házelnök az ülésen ismertette az Országgyűlés igazságügyi bizottságának eseti állásfoglalását. Eszerint az MSZP, a Párbeszéd és a DK benyújtott módosítási javaslatai sem önmagukban, sem együttesen nem alkalmasak arra, hogy támogatásuk esetén meghatározzák az ülés napirendjén szereplő napirendi pontok tárgyalási sorrendjét. Az eseti állásfoglalás idézi az Alkotmánybíróság obstrukcióról szóló megállapításait és az országgyűlési törvény rendelkezéseit is, miszerint a házelnök jogosult arra, hogy a plenáris ülés szavazásainak előkészítése körében gondoskodjon arról, hogy a parlament alkotmányos funkcióit hatékonyan teljesíteni tudja.

Az Országgyűlés elnöke gépi szavazást rendelt el, és végül 23 igen és 116 nem szavazattal elvetették a képviselők az ellenzéki módosítócsomagot. Ezt követően az ellenzék oldaláról hangos sípszó és bekiabálások zavarták meg az ülést.

Kövér László az ellenzék viselkedésére reagálva azt mondta: "az ülés alatt orvosi ügyelet áll rendelkezésre, aki rosszul érzi magát, odafáradhat". A napirendet végül 117 igen és 10 nem szavazattal elfogadták, a sípolás és a bekiabálások ezalatt is folyamatosak voltak.
Az Országgyűlés elnöke súlyos rendzavarás miatt kizárta az ülésnapról Varga László szocialista képviselőt, a képviselők 115 igen, 35 nem szavazattal döntöttek erről.

Kövér László hozzátette, hogy Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Tóth Bertalan (MSZP) és Varju László (DK) esetében is szankciókat fog javasolni a Ház méltóságát és rendjét súlyosan zavaró magatartásuk miatt.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek