Pályázat a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának megkönnyítésére
A közép-magyarországi régióban 176,1 millió forint, a dél-alföldi, dél-dunántúli, észak-alföldi, észak-magyarországi, közép-dunántúli, nyugat-dunántúl régiókban pedig összesen 721,9 millió forint áll rendelkezésre a megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek adaptációjára egy TÁMOP-pályázat keretében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel.
A frissen meghirdetett két pályázat a megváltozott munkaképességű emberek foglalkozási rehabilitációját, foglalkoztathatóságának javítását támogatja. A pályázatok célja azoknak a munkahelyeknek az adaptációja, fizikai és/vagy infokommunikációs akadálymentesítése, ahol megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatnak.
A megváltozott munkaképességű emberek munkavégzése speciális fizikai feltételeket igényel, amelynek költségei a munkáltatókat terhelik. E költségek megtérítése növelheti a megváltozott munkaképességű munkavállalók iránti keresletet, és így elősegítheti sikeres elhelyezkedésüket és munkában maradásukat.
Az elnyerhető támogatás mértéke legfeljebb 25 millió forint, amely vissza nem térítendő támogatás. A támogatást elnyerő munkáltatónak vállalnia kell -– többek között -– azt, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a foglalkoztatás megkezdésétől számítva legalább 5 évig, kis- és középvállalkozások esetében legalább 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek