Papp Tamás István, a TV2 HR vezetője
Papp Tamás István 2010 decemberétől vezeti a TV2 cégcsoport humán szervezetét.
Papp Tamás István 1970. november 18-án született Szegeden. A moszkvai GUBKIN Olaj- és Gázipari Egyetemen töltött szemesztert követően 1996-ban geológus - ELTE Természettudományi Kar -, 1999-ben pedig közgazdász diplomát - Budapesti Közgazdasági Egyetem - szerzett. Ezt követően változáskezelési tanácsadónak tanult a CHAMP egyéves - a brit Know How Fund által támogatott - akkreditált változási tanácsadó-képzési program keretében.
Papp Tamás István a HR-hez kapcsolódó szokványos tanfolyamok, programok - mint például projektvezetés, benchmarking, munkakör-értékelés, az Örömteli szervezet szakmai műhely mellett - egy drágakő-ismereti tanfolyamon is gazdagította tudását.
A szakember pályafutásának jelentős részét - hét évet - a MOL Magyar Olaj és Gázipar Rt.-nél töltötte. 1995 és 1997 között a MOL befektetési osztályán dolgozott, mint befektetési munkatárs. Részt vett a MOL Rt. projekt-tervezési és forrásallokációs munkájában, a projekt-kontrolling rendszer kialakításában, valamint a MOL kutatási és termelési lehetőségeinek feltárásában, Európában és a Közel-keleten.
1999-ben, amikor második diplomáját szerezte, már mint változáskezelő váltott a HR területre. Portfolió humán koordinációs főmunkatársként foglalatoskodott a MOL Rt fúziós, akvizíciós (M&A) tevékenységhez kapcsolódó HR támogató folyamatok kialakításával, bevezetésével és működtetésével. Később a humán erőforrás igazgató mellett látta el a szakmai titkár feladatait, miközben a MOL Fiatal Tehetségek (rotációs vezetői utánpótlás) Programjának is résztvevője volt.
2002-ben került az IBM Global Services-hez (korábbi PricewaterhouseCoopers Consulting). Human Capital Solutions tanácsadóként részt vett az OTP-SAP, valamint az OTP munkakör bevezetési és értékelési projektjében.
2003 és 2005 között előbb humánpolitikai vezető, majd belső szolgáltatási igazgató a Szikra Lapnyomda Rt.-nél., amikor is a HR mellett az informatikai, biztonságvédelmi és rendészeti, minőségirányítási, valamint külső-belső kommunikációs tevékenységekért is felelt.
2005-től 2007-ig humánpolitikai igazgató a Celebi Ground Handling Hungary Kft.-nél (korábbi Budapest Airport Handling Kft.). A szakember e két év alatt a több mint ötszáz saját állományú és száz kölcsönzött munkavállalót foglalkoztató cég teljes körű HR, munka- és személyügyi tevékenységének szakmai irányításáért és koordinálásáért volt felelős.
Ezt követően több mint három évig az ezer munkavállalót foglalkoztató Állami Autópálya Kezelő Zrt. humánpolitikai stratégiájának kidolgozásáért és megvalósításáért, valamint a teljes körű HR, munka- és személyügyi tevékenység szakmai irányításáért és koordinálásáért felelt, mint az ÁAK humánerőforrás igazgatója. 2010 decemberétől vezeti a TV2 cégcsoport humán szervezetét.
Angolul középfokú szinten, oroszul társalgási szinten beszél.
Tamás szabadidejében három fiú édesapjaként, elsősorban családozik. Emellett, illetve velük együtt szívesen gyűjt ásványokat, szeret kirándulni, sportolni - főleg úszni és focizni -, esténként olvasni, de a barátokkal, régi osztály- és évfolyamtársakkal való beszélgetésre is rendszeresem szakít időt.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?