Parragh: Várni kellene a távmunka szabályozásával
Nyárra várja a turizmus berobbanását Parragh László, aki szerint vélhetően TEÁOR-szám alapján határozzák majd meg a 10 milliós újraindítási kölcsönre jogosultak körét. Az MKIK elnöke szerint a távmunka szabályozással érdemes várni, az adórendszer egyszerűsítését viszont folytatni kell.
A jogosultak körét valamilyen automatizmussal határozzák meg, feltehetően a tevékenységi számok (TEÁOR) alapján. Mindenképpen ebbe a körbe tartoznak a vendéglátás és a turizmus vállalkozói, illetve ezek kiszolgálói: például a taxisok, beszállítók.
A kamarai vezető a turizmus berobbanását nyárra várja. A teljes gazdaság a válság előtti szintjre 2022-re kapaszkodhat vissza véleménye szerint.
Lesznek olyan területek, amelyek a járvány alatti működési szinten maradhatnak, ilyen például az elektronikus kereskedelem vagy az elektronikus bankolás, emellett azonban a munkaerőpiacon visszarendeződés is lesz.
A jövőben a zöldenergia, a digitalizáció, a robottechnika és az informatikai fejlesztések kerülnek előtérbe, és kiemelten fontosnak nevezte a nemzeti erőforrások felhasználását, például az agráriumban, az élelmiszeriparban.
A kamara elnöke aggályosnak nevezte a budapesti turizmus szerkezetét, és károsnak nevezte a buliturizmust. Úgy vélte, a magasabb színvonal felé lenne érdemes mozdulni, ez pedig szavai szerint a kerültek polgármestereinek felelőssége is a helyi szabályozásokon keresztül.
Az adórendszerről Parragh László azt mondta, folytatni kell az egyszerűsítést és a digitalizációt a vállalkozásoknál, hiszen a kkv-k munkaidejének 5-6 százalékát a könyvelés teszi ki.
A távmunkáról pedig úgy véli az MKIK elnöke, hogy az valamilyen formában maradni fog, vélhetően nagyobb arányban, mint a járvány előtt. Rá kell bízni a piacra a változást, a kormánynak pedig fél-egy évet érdemes lenne várnia a szabályozással - mondta, megemlítve, hogy nem kellene korlátozni azokat a cégeket, amelyek home office-ban szeretnének működni.
A munkerőhiányon is segíthet ez a megoldás, és a nyugdíjasokat, kismamákat, egyetemistákat, mozgáskorlátozottakat is be lehetne kötni a munkaerőpiacra a segítségével.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- Az olajárak emelkedése miatt visszatérhet a tömeges home office? 3 hete
- Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg 1 hónapja
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 1 hónapja
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 1 hónapja
- Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés 2 hónapja
- Home office a börtönből? Rabok dolgoznak távmunkában techcégeknek 2 hónapja
- 15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek 2 hónapja
- Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos 2 hónapja
- Ki mennyit van az irodában? Már automatikusan jelölik a „gyanús” dolgozókat 2 hónapja
- Távmunka költségtérítés: mikor adható, milyen feltételekkel? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?