178.193 forintból nem lehet tisztességesen megélni - Újabb pedagógus számolt be az alacsony tanárbérekről
A négy éve a pályán lévő tanár szerint teljesen kilátástalan anyagi helyzetet okoz, ha valaki a gyerekeket választja hivatásául.
Több mint hétszázan osztották meg Varga Sára pedagógus Facebook-posztját, melyben arról számolt be, hogy négy éve tanít és 178.193 forint a nettó fizetése. Mint írja, csak azért tud tanárként dolgozni, mert a a szüleinek köszönhetően nem kell albérletet fizetnie, hó végén pedig kétszer is meggondolja, vegyen-e gyümölcsöt.
A teljes bejegyzés itt olvasható:
"Sokáig azt gondoltam, hogy nem szeretnék a fizetésemről beszélni, mert ez magánügy, méltatlan ezt emlegetni, kínosnak érzem az egészet, és azt sem szeretném, ha sajnálkozni kezdene bárki. Utóbbit most sem szeretném, de mégis úgy érzem, hogy itt az ideje szólni a pedagógusbérekről is, hiszen ez is társadalmi probléma, hasonlóan azokhoz, amikről írni szoktam. Csak itt most én is erősen érintett vagyok. A napokban megjelent egy névtelen pályakezdő pedagógus nyílt levele (cikk kommentben), illetve szó van mindenféle béremelésekről, ezért vált ez a téma megint aktuálissá. Meg azért, mert ez a valóságom.
A negyedik tanévemben, egy osztály elballagtatása után, az úgynevezett pedagógus életpályamodellben gyakornoki szintet meghaladva jelenleg 178.193 forint a nettó fizetésem. Pontosabban a szakmai ágazati pótlékkal kiegészült fizetésem, mert az alapilletményem nagyjából 160.000 forint. A következő havi fizetésem az újabb pótlékemelés miatt 207.000 forintig emelkedik. Nem a fizetésem nő tehát, hanem a pótlékom. (Ami bármikor elvehető.) A pedagógusbéreket még mindig, most, a minimálbér emelése után is a 2014-es minimálbérhez kötik. Minden keresettel rendelkező, vásárló, rezsit fizető ember számára világos, nagyjából mennyit kell fizetni mostanában az alapvető szükségleteink rendezésére. Én azért tudok pedagógusként dolgozni, mert a szüleimnek köszönhetően nem kell albérletet fizetnem. El sem tudom képzelni, hogy mi lenne, ha albérletben kellene élnem. Hóvégén így is kétszer meggondolom, vegyek-e gyümölcsöt… 178.193 forintból nem lehet tisztességesen megélni, az pedig fel sem merül, hogy megtakarítást halmozzak fel.
És itt jönnek szembe azok az egzisztenciális szorongást okozó nagy kérdések, hogy meddig élhetek abban a lakásban, amiben jelenleg, lesz-e valaha autóm, és ha eszembe jutna családot alapítani, miből tudnék felnevelni egy gyereket. Teljesen kilátástalan anyagi helyzetet okoz, ha valaki a gyerekeket választja hivatásául. Kezdőként és 30 éve pályán lévő kolléga esetében is. Ugyanez vonatkozik az óvodapedagógusokra, iskolapszichológusokra, karbantartókra, technikai dolgozókra, takarítókra. Az iskolában a mindennapok gördülékenységéért, a tiszta és biztonságos környezetért, a gyerekek neveléséért dolgozó emberek méltatlanul kevés pénzért dolgoznak. És el fognak fogyni. Egy földrajz-történelem szakos barátom matekot is tanít egy általános iskolában, mert nincs szaktanár. Legalább négy olyan egyetemi ismerősöm, barátom van, akivel együtt végeztünk, és már fontolgatják a pályaelhagyást, többen már nem dolgoznak tanárként. Számosan vannak, akik el sem kezdtek tanítani. Nagyon sok olyan kollégám van, aki másodállást, plusz munkát vállal azért, mert az elsődleges munkahelye nem fizeti meg.
Elhivatottságból pedig (bármilyen patetikusan is hangzik ez a szó) még befagyasztott árú élelmiszert sem lehet venni. És az elhivatottság is meg fog kopni előbb-utóbb, mert az anyagiak mellett rengeteg másik sebből is vérzik az oktatási rendszer. Többször hallottam már, hogy nem muszáj ebben a szakmában dolgozni. Ez így van, felállhatnék én is. (Más kérdés, hogy nem akkor vagyok-e magam és a társadalom számára is a leghasznosabb, ha olyan munkát végzek, amiben motivált vagyok.) Olyat viszont még soha nem hallottam senkitől, hogy az ő gyerekének nincs szüksége tanárra (orvosra/szociális segítőre/rendőrre/pszichológusra stb). Ha pedig tényleg fontosak ezek a szakmák társadalmi szempontból, akkor fontosnak gondolom kihangosítani a szakmám problémáit is. Ugyanúgy, mint más problémákat. Hogy minél többen tudjanak róla, hogy egyszer talán legyen esély a változásra, hogy ne legyen csend."
Egy héttel korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tette közzé egy másik pedagógus nyílt levelét, aki szintén az alacsony bérek miatt ragadott tollat.
Ahogy arról beszámoltunk, nem tudtak megegyezni a pedagógus szakszervezetek képviselői és az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői a január 12-i sztrájktárgyalás során, ezért január 31-én figyelmeztető sztrájkba kezdhetnek a pedagógusok.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Átlagkeresetek a magyar vármegyékben - grafikon 4 napja
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 2 hete
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 2 hete
- Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 3 hete
- A bérnövekedés árnyéka: Sokan hiába dolgoztak, reálértéken veszítettek 3 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 1 hónapja
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?