Pénz vagy munka? - a magyarok nem alkusznak
Míg a spanyolok vagy a görögök több mint fele feláldozná a fizetése egy részét, ha ezzel megmentheti a munkahelyét, a magyaroknak csak harmada vállalná egy felmérés szerint. Az áldozatvállalási hajlandóság az életszínvonallal mutat összefüggést.
A közlemény szerint a kutatás vizsgálta, hogy az áldozatvállalási hajlandóság összefügg-e a gazdasági helyzettel. Azokban az országokban, ahol több munkaváll
Nem élnénk meg kevesebből?
"A gazdasági helyzet mellett az is meghatározó ebben a kérdésben, hogy a munkavállalók megélhetését hogyan befolyásolná a fizetés csökkenése, ezért az eredményeket összevetették az egy főre jutó GDP-vel". Azokban az országokban volt a legmagasabb az áldozatvállalási hajlandóság, ahol a gazdasági nyomás ellenére még viszonylag magas az életszínvonal, például Spanyolországban, Olaszországban vagy Görögországban. Németországban ugyan csak a résztvevők 27 százaléka számolt be pénzügyi nehézségekről, az egy főre jutó GDP ugyanakkor az uniós átlag 118 százaléka, ezzel összhangban viszonylag sok munkavállaló (45 százalék) mondana le a fizetése egy részéről. A magyar adatok leginkább a szlovák eredményekkel csengenek össze, a hasonló életszínvonalon élő lengyeleknél azonban már 45 százalék vállalná a fizetéscsökkenést az állása megtartásáért.
"A fizetések átmeneti, kis mértékű csökkentésével a munkaadók ugyan könnyebben leküzdhetnék a pénzügyi nehézségeket, de úgy tűnik, a magyar alkalmazottak nagy része nem tudná elviselni ezt a plusz terhet. Más megoldásokat kell találnunk, még mielőtt elkezdődik egy ördögi kör" - összegezte a felmérés eredményeit a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 6 napja
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 1 hete
- Ekkora béremelést kap idén a spanyol király 1 hete
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hete
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 2 hete
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 3 hete
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 3 hete
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 3 hete
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 4 hete
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben