kapubanner for mobile

Pert vesztettek a Zsolnay egykori dolgozói

Elvesztette a pert a Zsolnay Manufaktúra ellen az a 111 dolgozó, akik még 2016-ban azonnal hatállyal mondtak fel a gyárban. Most összesen 23 millió forintot kell fizetniük - számol be róla a Népszava.

A Népszava emlékeztet, hogy 2016-ban egy kormányhoz közel álló befektetői kör meg akarta szerezni a pécsi porcelángyárat. Egy adósságfelvásárlási és -követelési manőverrel felszámolásba akarták sodorni a zrt.-t, eközben pedig Pécs önkormányzata létrehozott a városban egy másik kerámiagyártó céget. Ide ment dolgozni az a 112 ember, akik emiatt felmondtak a Zsolnay gyárban, ez akkor a munkavállalók 80 százalékát jelentette.

A Zsolnay tulajdonosa a szír származású, svájci állampolgárságú Bachar Najari kifizette a 400 milliós tartozást, új embereket toborzott, a cég a mai napig is üzemel. A másik vállalat viszont 2018-ban csődbe ment.

A Zsolnay manufaktúra pert indított volt dolgozói ellen, amit első- és másodfokon is megnyert, mert a bíróság nem találta megalapozottnak az azonnali felmondást. Tegnap pedig a Kúria is határozott: 111 dolgozó estében helyben hagyta a korábbi ítéletet, így ők egyenként 150-250 ezer forintot kell fizessenek volt cégüknek. Egy dolgozó esetében viszont visszaküldték az eljárást első fokra, mert az illetőtől a Zsolnay egyhavi fizetésnél több kártérítést kért, s annak indokolt nagyságát pontosan bizonyítani kell. Minderről a Zsolnay ügyvédje, Bodnár Imre tájékoztatta a Népszavát.

A lap felkeresett néhány korábbi dolgozót, ők szinte kivétel nélkül azt mondták nagy terhet jelent majd nekik a kártérítés kifizetése.

Népszava
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk