kapubanner for mobile

Plázákban fürdik Dél-Pest

A kőbánya-kispesti KÖKI Terminál után újabb bevásárlóközpont építése kezdődött el Dél-Pesten, a hármas metró vonalán lerakták a Neo Center alapkövét.

A 15 milliárd forintos beruházást végző Chayton Capital LLP befektetési alapkezelő és tanácsadó vállalat közleménye szerint a jogerős építési engedélyt a csütörtökön tartott alapkőletételi ünnepségen kapták meg Gajda Pétertől, a XIX. kerület polgármesterétől. A 40 ezer négyzetméteres épületegyüttes várhatóan 2010 tavaszára készül el.

A londoni székhelyű cég a közleményben hangsúlyozza, hogy a Neo Center eltér a hagyományos értelemben vett bevásárlóközpontoktól: a megszokott kereskedelmi üzletek és kávézók mellett helyet kap benne egy ötezer négyzetméteres sportrészleg is, ahol három szinten fedett és szabadtéri futball- és kosárlabdapálya, fitneszterem, bár, étterem, tetőterasz és egy játszótér várja majd a látogatókat. A bevásárlóközpont és a sportcentrum mellett a Neo Centerben nyolc szinten összesen 17 ezer négyzetméter bérelhető irodaterület is lesz.

A Határ úti bevásárlóközpont elsősorban a helyi vásárlói bázisra alapoz, a közvetlen vonzáskörzetben élőket célozza meg. A lokális jelleg miatt a fejlesztők erős szolgáltatói bázis kialakítására törekszenek, a Neo Centerben így gyógyszertár, ügyfélszolgálati irodák, bankfiókok, optikai üzlet, tisztítószalon is működik majd - áll a közleményben.

Egy metrómegállóval odébb, a Kőbánya-Kispest végállomásnál február óta épül, és a tervek szerint 2009 végéig elkészül a KÖKI Terminál. A 25 milliárd forintos beruházás keretében átépítik a közlekedési csomópontot, megépül egy barkácsáruház és egy háromszintes bevásárlóközpont, amelyben több mint kétszáz üzlet mellett ügyfélszolgálatok, éttermek, kávézók és bérelhető irodák is lesznek. (Dunaújvárosban készül beruházásra a Casaro Hungary, ahol a tervek szerint egy 15 ezer négyzetméteres bevásárló és szolgáltató központ épül majd.)
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek