PM: A szigor hatására fehéredik a gazdaság
Egyértelműen a gazdaság fehéredésének jelét látja a Pénzügyminisztérium (PM) a versenyszektorban foglalkoztatottak számának alakulásában - derül ki a tárca tájékoztatóból, amely az uniós pénzügyminiszterek tanácsának tavaly októberi ajánlása alapján meghozott intézkedések hatásait mutatja be.
A PM-ben úgy vélik, hogy már a 2006-os folyamatokon nyomott hagyott a szigor. Ennek jelét látják például a jövedéki adó többletében (a GDP 0,1 százaléka), illetve a járulékbevételek terv feletti teljesülésében (0,3 százalék). A tájékoztatóban megállapítják továbbá, hogy a vállalkozások bevételeihez, nyereségéhez köthető befizetések az eva kivételével a vártnál nagyobbak lettek; a különadóval együtt számolva a társasági adó többlete elérte a bruttó hazai termék (GDP) 0,15 százalékát és hasonló nagyságrendű volt az iparűzési adó többlete is.
Az idei évre is jótékonyan hatnak ezek az intézkedések a PM szerint, ennek tudható be, hogy a rendkívüli tételeket figyelmen kívül hagyva az elmúlt három évben idén a legalacsonyabb az államháztartás első negyedévi hiánya (2005 óta sorrendben 52, 49 és 47 százalék) a korrigált éves deficitekhez, illetve előirányzatokhoz viszonyítva.
Napi Gazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?