kapubanner for mobile

Pokorni Zoltán: Aggályos a szakképzés idejének lerövidítése

Pokorni Zoltán szerint aggályos, hogy a szakképzés idejét négyről három évre rövidíti le a Nemzeti alaptanterv (NAT), ráadásul drasztikusan csökken a közismereti órák száma.

A parlament oktatási bizottságának elnöke, a Fidesz alelnöke kedden Balassagyarmaton a Nógrád Megyei Pedagógiai Konferencián a NAT-ról szólva a kérdések között említette, hogy az állami iskolafenntartás több pénzzel jár-e, vagy csak az eddigi pénz mozog az önkormányzatok és az állam között. A politikus a rendezvény elején hangsúlyozta, hogy az elmúlt másfél év vitáit nem szeretné folytatni. Az új alaptanterv egyik komoly problémájának nevezte a szakképzést, mivel az eddig négyéves szakmunkásképzést hároméves váltja fel jövő szeptembertől.

Mint mondta, azt támogatja, hogy a tanműhelyből minél gyorsabban kerüljenek a gyerekek a ténylegesen működő cégekhez gyakorlatra, de aggályosnak tartja a képzés lerövidülését és azt, hogy azon belül is radiálisan csökken a közismereti órák száma. Számításai szerint ezekből legfeljebb heti négy-öt lesz, beleértve a testnevelést is.

Pokorni Zoltán hangsúlyozta: tart tőle, hogy nagyon szűk, betanítás jellegű lesz így a szakképzés, egy adott munkahelyre tanítják be a gyerekeket, akik más állás vállalására nem is lesznek képesek. Kitért rá, igaz, hogy Németországban is hároméves a szakmunkásképzés, de - tette hozzá - ott kilencéves az általános iskola, és egy évben nem 611 közismereti óra van, hanem 900.

Kiemelten szólt a bizottság elnöke az állami kézbe kerülő iskolafenntartásról is. Elmondta, hogy szerinte a döntés "túlzó", de mellette szóló érvként ismertette, hogy nemzetközi mérések szerint a magyar oktatási rendszer nem képes ellensúlyozni a gyerekek otthoni szociális, kulturális hátrányait. Ennek egyik oka szerinte a fenntartásban kereshető, Pokorni Zoltán úgy fogalmazott: "van olyan méret, ami alatt" egy önkormányzat nem tudja kezelni a felmerülő problémákat, mert pénze, szakértelme, mozgástere sincs.

Az állam 2013 januárjáig veszi át az önkormányzati általános és középiskolákat, - mondta az elnök, közölve: az állami normatív támogatás összege most 440 milliárd forint, az önkormányzatok ehhez 500 milliárdot tesznek hozzá. Ha az állam magához húzta a feladatokat, magához fogja húzni a forrásokat is - mondta Pokorni Zoltán. Vagyis, mint kifejtette, az önkormányzati adók (gépjárműadó, iparűzési adó) egy része az államhoz kerül. Szerinte "messziről nézve ez méltányos dolog", mert az állam a nagyoktól elveszi és a kicsiknek adja, "a baj csak az, hogy ahonnan kihúzza ezt a pénzt, ott aránylag gyorsan megjelenik a minőségromlás (...), ahova pedig odateszi, ott lassan épül fel a minőség, évek alatt". A politikus hangsúlyozta: ezért az a cél, az a feladat, hogy ne egyszerűen a meglevő pénz osszák újra, hanem több pénz kerüljön a rendszerbe.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk