Porcelánról számol be Martonyi
Szerda reggelre már Martonyi János vagyonnyilatkozata is elérhetővé vált a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján. Ebből kiderült, hogy a külügyminiszternek több ingatlana, és százmillió forintot meghaladó befektetése van.
Martonyi János szerda reggelre készült el vele. Nyilatkozatából kiderült, hogy öt ingatlannal rendelkezik, ebből kettőnek felerészben tulajdonosa, háromnak pedig felerészben haszonélvezője. Ezek között van egy 500 négyzetméteres szadai családi ház, egy 150 négyzetméteres lakás Budapest XII. kerületében, valamint két aszófői és egy zebegényi ingatlan.
A külügyi tárca vezetője nagy értékű ingóságai között feltüntetett két autót, egy Audi A6-ost, amelyet 2006-ban vett és egy 1996-ban vásárolt Opel Astrát. Mindkettőnek felerészben tulajdonosa.
Emellett, a mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó értékű ingóságok között említ szőnyegeket, bútorokat, festményeket, ezüstöt és porcelánt.
Martonyi beszámolójából kiderül az is, hogy 80 millió forint értékű részvénnyel és 40 millió forintnyi befektetési jeggyel rendelkezik, míg takarékbetétben elhelyezett megtakarítása 50 millió forint.
Végül arról is beszámol, hogy egyéb munkáiért mennyit kap: a szegedi egyetemen, tanárként havi, bruttó 230 ezer forint.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Lázár János: a belső tartalék a cigányság – ha nincs migráns, nekik kell kitakarítani az IC-k vécéit 3 hónapja
- "Az utasok kevesebbet fizetnek, a mávosok többet keresnek" - Lázár János beszélt a MÁV -nál tervezett béremelésről 3 hónapja
- Lázár János: Csapataink harcban állnak 3 hónapja
- "Csak ez az egy megoldás van" – Lázár 14. havi nyugdíjat ígér a választások előtt 6 hónapja
- Helytállási pénzt kapnak a MÁV és a Volán dolgozói a vihar után 10 hónapja
- Lázár János szerint 53 ezer ember "szarból épít várat nap mint nap" 11 hónapja
- Új ügyvezető igazgató az Austrotherm Kft.-nél 11 hónapja
- Erre figyelj, ha AI-t használsz HR-esként 12 hónapja
- A HR is alapvető reformra szorul az egészségügyben: itt vannak a javaslatok 1 éve
- Lázár János: A MÁV dolgozói nem arra szerződtek, hogy állatként viselkedő utasokkal harcoljanak 1 éve
- Lázár János a kalauz nélküli vonatokról és a MÁV munkaerőhiányáról is beszélt 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?