kapubanner for mobile

Problémás a nyári gyerekfelügyelet a szülőknek

Jövő hét végén befejeződik a tanítás az iskolákban, kezdődik a nyári szünet. A gyerekek felügyelete azonban sok szülőnek okoz problémát a munkahelyi időbeosztás miatt - cikkezik a Népszabadság.

A munka törvénykönyve szerint a szabadságok negyedével rendelkezhet szabadon a munkavállaló, de van olyan cég, ahol még ennyivel sem - mondta a Népszabadságnak Keszei Sándor, a Magyar Szülők Országos Egyesületének elnöke. Hozzátette: nyáron folyamatosan érkeznek a panaszok olyan szülőktől, akiket azért rúgtak ki a munkahelyükről, mert túl sok szabadságot vettek ki.

Keszei Sándor szerint jogsértő az óvodák nyári, akár több mint egy hónapra szóló bezárása. Elvileg egész évben nyitva kellene lenniük, ráadásul a szülők munkarendjéhez igazodva. A törvény azonban az önkormányzatokra bízza a működés rendjét, amelyek kijelölik a terület ügyeletes óvodáját, és részükről eleget tettek a jogszabályoknak.

Magyarország uniós tagsága óta az önkormányzatoknak kötelező jelleggel meg kell oldaniuk azon gyerekek napközbeni ellátását, felügyeletét, akiknek a szülei dolgoznak vagy betegek. Ennek során csak az étkezésért lehet pénzt kérni - hívja fel a figyelmet egy másik jogszabályra Keszei Sándor. Erről a lehetőségről azonban sok szülő nem is tud, pedig ha élni kívánna ezzel, akkor csupán kérvényezni kell.

Lannert Judit közgazdász, szociológus, oktatáskutató elmondása szerint az Egyesült Államokban végzett éves kompetenciavizsgálatokból rendre azt a következtetést vonják le, hogy minél hosszabb a szünet, annál nagyobb a tehetős és a szegényebb gyerekek tanulmányi teljesítménye közötti különbség.

A szakember szerint ez nálunk még inkább ez a jellemző: a középosztálybeli szülők akár többször is befizetik a gyerekeiket különböző táborokba, míg a kisfalvakban, a leszakadt térségekben és ott is alapvetően a romákra jellemző, hogy a gyerekeik sem év közben, sem nyáron nem jutnak ki a faluból, nem fejlődnek, nem válnak nyitottá az új dolgokra.

Lannert Judit szerint érdemes lenne néhány héttel meghosszabbítani a tanévet, így a terheket arányosabban el lehetne osztani. Így a kormányzati elképzelés a kötelező óraszám emeléséről nem kerülne pluszpénzbe, és csökkenne a tanárok túlterheltsége is.

Népszabadság
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester

Halásztelek fideszes polgármesterét, Nagy Barnabást őrizetbe vették, miután a gyanú szerint közreműködött egy hozzátartozója fiktív... Teljes cikk

Halálos munkabaleset a mohácsi híd építkezésén

Meghalt egy férfi a mohácsi híd építkezésén kedden délelőtt – számolt be róla az ATV Híradó. Teljes cikk

Véletlenül brutális fizetést kapott – nem adta vissza, letartóztatták

Tévedésből közel 20 ezer dollárnyi fizetést utalt egy amerikai cég az egyik alkalmazottjának, aki azonban nem adta vissza a pénzt. A nő ellen végül... Teljes cikk