kapubanner for mobile

Rettegés és félelem a közszolgáknál: titokban készülnek a "halállisták"

A közigazgatásban dolgozók érdekképviseletei azonnali egyeztetést követelnek a kormányzati létszámcsökkentésről - olvasható a szakszervezetek által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, valamint a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint a létszámcsökkentésről szóló döntés - érdekegyeztetés nélkül - törvénysértő módon született. "Jellemzően az először vág, aztán mér gyakorlatát követve, most sem került sor a feladatok és hatáskörök szakszerű áttekintésére" - fogalmaztak. Hozzátették, az elmúlt években az elbocsátások főleg a beosztott munkatársakat érintették, ennek következtében ma már "a közigazgatás frontvonalában szinte nincs közkatona".

A szakszervezetek követelik azt is, hogy a létszámcsökkentés végrehajtásakor a szakmai, a jogi és a szociális szempontokat vegyék figyelembe a munkáltatók, a helyi döntésekbe érdemi módon vonják be a munkahelyi érdekvédelmi szervezeteket. Mint írták, az elmúlt hetekben különböző hivatalokból már kaptak vészjelzést, hogy titokban készülnek a "halállisták", azok a névsorok, amelyek az elbocsátandó munkavállalók nevét tartalmazzák. A hatályos jogszabályokra hivatkozással a közelmúltban többször kezdeményezték érdekegyeztetést ebben a témában, "de a kormányzat mindig elhárította azzal, hogy még kormányon belül folyik az egyeztetés". "A döntés nem teljesen váratlan, de teljességgel elfogadhatatlan. Érthetetlen, hogy a kormány miért üldözi saját apparátusát" - olvasható a közleményben.

A három érdek-képviseleti szervezet elégtelennek tartja az elbocsátottak megsegítésére hivatott Karrier Híd Programot. A közleményben kitértek arra, hogy elmúlt másfél évben a közigazgatásban dolgozók "elszenvedték a megalázó, alkotmányellenes indoklás nélküli elbocsátást"; jelentősen csökkentették a "kirúgottak" felmentési idejét, járandóságait; visszamenőleges adófizetési kötelezettséget állapítottak meg; az illetmények nem növekedtek, immár negyedik éve a közszféra egészében "bérbefagyasztás van"; minimálisra csökkentették a béren kívüli juttatásokat; szinte minden munkahelyen "rendszerszerűvé" tették a 10-12 órás munkanapot, valamint "bizalomvesztés és méltatlanság címén a köz szolgái azonnal felmenthetők". "Mindezek miatt a közigazgatási munkahelyek légkörét a rettegés és a félelem uralja" - írták.

Gál András Levente kormánybiztos csütörtökön elmondta, hogy a központi közigazgatásban dolgozó 73.460 kormánytisztviselő mintegy öt százalékát érinti az a létszámleépítés, amelyről a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg kormányhatározat. Tájékoztatása szerint elvonják az összes betöltetlen álláshelyet - 2440-et -, és az elbocsátandó dolgozókéval együtt 6719 álláshely szűnik meg. Így körülbelül ötszázalékos az a létszámcsökkentés, amely a betöltött státusokat érinti - tette hozzá, emlékeztetve, hogy 2011 elején már volt egy hasonló arányú leépítés minisztériumi szinten. Közölte, a mostani döntést számos egyeztetés előzte meg, a konzultációk tavaly szeptember óta folyamatosak.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk

Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk