Robbanhat a humánerőforrás bomba az egészségügyben
Robbanhat a humánerőforrás bomba az egészségügyben a június elsején hatályba lépett, szakmai minimumfeltételeket újrafogalmazó rendelet miatt. Az ugyanis alapvetően módosítja a hazai egészségügyi rendszer működését - tudatja a Napi Gazdaság.
- Az előírt kórházi személyi feltételek megteremtése csak egy másik állami működtetésű egység dolgozóinak az "átcsábításával" vagy esetleges "átvezénylésével" lehetséges - jelentette ki.
Poller Imre szerint jelentős gond forrása lesz az eddig több munkahelyen tevékenykedő orvosok, szakdolgozók feladatainak újra meghatározása is az anyaintézet részéről. Ebből pedig az következik, hogy az eddig másod- és harmadállásban ellátott feladatok ellátatlanul maradhatnak, kritikus helyzetbe hozva ezzel számos kisebb intézményt - mutat rá a szakember.
Úgy véli, komoly zavar keletkezhet a fekvőbeteg ellátási rendszerben is, ha a kórházak egyes osztályai esetleg nem tudnak megfelelni a frissen megfogalmazott elvárásoknak.
Napi Gazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 4 napja
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 1 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 2 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 2 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 3 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 3 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 3 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?