kapubanner for mobile

Roma tehetséggondozás multik támogatásával

Több hazai vállalat támogatásával fut a ROMASTER tehetséggondozó program hátrányos helyzetű, tehetséges roma diákok számára. A HBLF és a támogatók július 17-20. között Csillebércen szerveznek tábort a fiataloknak - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) - az IBM Magyarország alapító támogatásával - 2007. februárjában hirdette meg a ROMASTER programot hátrányos helyzetű, roma származású, tehetséges középiskolás diákoknak, akik vállalják, hogy középfokú tanulmányaik befejezése után felsőfokú műszaki, gazdasági vagy jogi képzésben vesznek részt. A tehetséggondozó programhoz azóta számos vállalat - Ernst & Young, Holcim Hungária, Raiffeisen Bank, MOL, Magyar Telekom, OD Partner, NI Hungary Kft., ProfiPower, IBM Vác, Szinergia, Pannon - csatlakozott, akik a kiválasztott diákokat mentorálják, valamint gyakorlati lehetőséget és havi ösztöndíjat biztosítanak számukra.

A HBLF Esélyegyenlőségi munkacsoportja és a program támogatói idén első alkalommal tábort is szerveznek a résztvevőknek, melynek célja, hogy megerősítse a ROMASTER diákok és mentoraik között kialakult kapcsolatot, valamint megalapozzon egy jövőbeli Alumni közösséget, lehetőséget kínálva a program végeztével a későbbi kapcsolattartásra is. A tábor résztvevői Baranya, Békés, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből, illetve a fővárosból érkeznek a HBLF ROMASTER táborba, Csillebércre.

A táborban a diákokat szakmai és kulturális programokkal, kirándulással várják. Az Ernst & Young ad helyet munkaerő-piaci konzultációnak és HR kerekasztal-beszélgetésnek a Raiffesien Bank, az IBM és a MOL bevonásával. A fiatalok Novák Péter zenésszel is találkozhatnak a Magyar Telekom szervezésében. Az OD Partner munkatársai csapatépítő tréninget tartanak a táborlakók számára. A Pannon Példakép Alapítvány egyik díjazottja játékos foglalkozás keretében találkozik a diákokkal a Pannon támogatásának köszönhetően.


Gyakorlat, ösztöndíj és mentor



A program célja, hogy a roma társadalomban tovább fejlődjön a megfelelő nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel rendelkező közösség, amelynek tagjai példát is mutatnak a még iskolakezdés előtt álló roma fiataloknak, versenyképes tudással várják a munkaadók által felajánlott lehetőségeket, vagy saját vállalkozásukon keresztül vesznek részt a versenyképes gazdaságban.

A ROMASTER program három pillérre épül. Az egyik az anyagi támogatás, évi 240 ezer forint értékben, amelyet a diákok tanulmányi célokra használhatnak fel. Ennél még fontosabb a második pillér: a programban résztvevőkhöz a támogató vállatoktól kijelölt mentor, akire nemcsak szakmailag, de emberileg is építhetnek a sikerrel pályázók. A harmadik pillért a vállalatoknál biztosított gyakorlati tapasztalatszerzés lehetősége jelenti.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek