Románia jövőre 30 ezer Európai Unión kívülről érkező külföldinek ad munkavállalási engedélyt
Becslések szerint legalább egymillió dolgozó hiányzik a román munkaerőpiacról.
Románia tovább növelte az Európai Unión kívülről érkező munkavállalók befogadási ütemét: a kormány pénteken elfogadott határozata szerint 2020-ban a hatóságok 30 ezer új munkavállalási engedélyt bocsáthatnak ki. A krónikus munkaerőhiánnyal küzdő Románia - amelynek mintegy négymillió állampolgára vándorolt el nyugat-európai országokba amióta belépett az EU-ba - évről évre emelte a keretszámot: 2017-ben ötezer, tavaly tízezer, idén pedig 20 ezer EU-n kívülről érkezett új vendégmunkást fogadott be. Legtöbbjük Vietnámból, Törökországból, Nepálból, Szerbiából, Sri Lankából, Kínából és a Moldovai Köztársaságból érkezett.
Ludovic Orban miniszterelnök fontosnak nevezte a pénteken elfogadott kormányhatározatot, mivel a megemelt keretszám a "munkaerőválság megoldásának részét képezi". A bukaresti pénzügyminisztérium tavalyi becslése szerint legalább egymillió dolgozó hiányzik a román munkaerőpiacról. Az EU-n kívüli külföldi munkaerő alkalmazásának bátorítása céljából tavaly ősszel eltörölték azt a 2010-ben hozott rendelkezést, amely szerint a munkáltatók kötelesek átlagbért fizetni a külföldről érkező dolgozóknak. Az elmúlt időszakban a vállalkozók a szakképzett munkaerő hiányára panaszkodtak, egyes cégek azért mondtak le a terjeszkedésről vagy egyéb fejlesztésekről, mert nem látták biztosítva az ehhez szükséges munkaerőt.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?