Románia: újabb intézkedéscsomagot készülnek elfogadni
Újabb intézkedéscsomagot készül elfogadni a román kormány, miután pénteken az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a bérek és a nyugdíjak csökkentését előíró korábbi megszorító intézkedések tervezetének egyes részleteit.
A kormányfő azonban nem részletezte ezeket az intézkedéseket. Hozzátette, hogy a kormány jelenleg a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Bizottság szakértőivel tárgyal, hiszen Románia ezzel a három intézménnyel kötött nemzetközi hitelmegállapodást, amelynek további sorsa a megszorító intézkedésektől függ.
"Mindent megteszünk, hogy teljesítsük az IMF-el korábban kötött megállapodást, hogy a washingtoni pénzintézet igazgatótanácsa jövő héten fogadja el a román kormány által korábban elküldött szándéklevelet" - mondta Emil Boc emlékeztetve arra, hogy Romániának 850 millió eurót kellene kapnia az IMF-től a soron következő újabb hitelrészletként. Boc szerint nincs szükség arra, hogy az IMF küldöttsége visszatérjen Bukarestbe, a tárgyalásokat a közvetlen találkozás híján is folytatni tudják.
Boc emlékeztetett arra, hogy az alkotmánybíróság nem talált kivetni valót a közalkalmazotti bérek 25 százalékos csökkentésében, ezért ezt az intézkedést alkalmazni fogják, viszont a kormánynak a GDP 1,3 százalékát kitevő összeget kell még megtakarítania a most készülő alternatív intézkedésekkel.
A román Mediafax hírügynökségnek nyilatkozó kormányzati források szerint az új csomag gerincét az adó- és illetékemelések képezik, így várhatóan nőni fog a 19 százalékos áfa és a 16 százalékos egységes adókulcs is. Ez utóbbi jelenleg a személyi jövedelemadóra és a társasági adóra egyaránt érvényes.
Az említett források szerint a kabinet 24 százalékra növelné az áfát, ami pótolná a nyugdíjcsökkentés elmaradása következtében keletkezett hiányt, viszont pluszköltségeket ró a vállalkozásokra. A kormány ezért esetleg kisebb mértékű áfaemelés mellett is dönthet, amit az egységes adókulcsnak a 20 százalékra emelésével pótolnak - mondták a bukaresti kormányzati források.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
- Kétszáznál több dolgozót bocsátanak el ebből az erdélyi gyárból 7 hónapja
- Brutális támadás ázsiai vendégmunkások ellen – "olyan munkát végeztek, amit más nem vállalna" 8 hónapja
- Befagyasztanák a nyugdíjakat, eltörlik az ünnepnapokat – szavazás dönt a megszorításokról 8 hónapja
- Nyugdíjreform Romániában: több adó, kevesebb szabadság a megtakarítások felett 8 hónapja
- Bojkottálhatják a tanévkezdést Romániában az oktatási szakszervezetek 9 hónapja
- Autóipari visszaesés Romániában: több tízezer munkahely forog kockán 9 hónapja
- "Tanévnyitó az utcán": tüntetések és sztrájkfenyegetés a kormány megszorításai miatt 10 hónapja
- Tüntetnek a szomszédban a diákok: "nem kiadás vagyunk, hanem befektetés" 10 hónapja
- Felmérés: Romániában a felnőtt lakosság több mint harmada funkcionális analfabéta 11 hónapja
- 700 fős leépítés a japán Sumitomo romániai leányvállalatánál 12 hónapja
- Visszakapják a túlórapénzt a fegyveres testületek alkalmazottai 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?