kapubanner for mobile

Szakmai előadássorozattal segítik a családgondozókat

Országos szakmai előadássorozatot indít a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal szociális főosztálya. A szakemberek 2008. május 19-e és június 6-a között két vidéki és két budapesti helyszínen mutatják be a rendszeres szociális segélyezettekkel kapcsolatos kutatási tapasztalatokat és megoldási javaslatokat összegző CD-t, illetve kézikönyvet - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal 2007-ben tartott célvizsgálatot a rendszeres szociális segélyben részesülők együttműködési kötelezettségének teljesüléséről, a munkaügyi szervezetek és a családsegítő központok együttműködéséről, valamint a munkaügyi központoknál nyilvántartott rendszeres szociális segélyezettekkel kapcsolatos tapasztalatokról. A célvizsgálat során kiderült, hogy a családgondozók nem rendelkeznek egységes gyakorlattal és egyéni módszerekkel azzal kapcsolatban, hogy hogyan foglalkozzanak ezen tartósan munkanélküli réteggel. Így a kutatás idén "A rendszeres szociális segélyezettek beilleszkedési programja" címen tovább folytatódott azzal a céllal, hogy egy módszertani, gyakorlati útmutatót állítsanak össze az érintettekkel foglalkozó családsegítők számára.

A kézikönyv elsősorban a hátrányos helyzetű, tartósan munkanélküli csoportra fókuszál, iránymutatást igyekszik adni a velük való speciális foglalkozás lehetőségeire. A szociális szakemberek munkáját segíti a jövőben az a CD is, amelyen megtalálhatják a reprezentatív vizsgálat anyagát, valamint egy átfogó tanulmányt a felmérés tapasztalatairól, eredményeiről, az összegyűjtött problémákról és a megoldási javaslatokról.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek