Szalai: fasizmus is jöhet a válság után

A kihasználatlan termelői kapacitások elértéktelenednek és a tőke még inkább spekulációkba menekül, újabb és újabb valutaválságokat idézve elő, növekszik a szegénység és egyenlőtlenség - többek között ezt írja Szalai Erzsébet már 2006-ban az Újkapitalizmus - és ami utána jöhet... című könyvében arról az állapotról, ami "utána jön". A baloldali szociológussal a válság okairól és lehetséges következményeiről beszélgettünk.

- Hogy a válságot az ingatlanbuborék kipukkanásával a másodlagos jelzálogpiac bedőlése indította el, azt valamennyien tudjuk. Akadnak azonban olyanok, akik mélyebb okokat gyanítanak ennél. A közelmúltban jelent meg például a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (ILO) egy tanulmánya, amely szerint a válság mögött alapvetően a növekvő egyenlőtlenségek állnak, s hogy az amerikai családok a csökkenő reálbérüket ellensúlyozták az eladósodással. Ön egyetért ezzel?

A válság mögött a túltermelés - kapacitásfelesleg - áll, azaz kereslethiány, amit a spekulációs pénzek eddig elfedtek.Ezeknek a pénzeknek a nagy része most megsemmisült.

Tarthatatlanná vált az is, hogy a világban olyan jövedelemkülönbségek jöttek létre, amelyeket nem indokoltak a termelékenység különbségei.

- Tehát arról van szó, hogy Németország munkásai sokszorosát kapják ugyanazért a munkáért, mint kínai társai?

Igen, s ez a válság egyik tényezője. A piac láthatatlan mechanizmusai most kikényszerítik majd, hogy ezek a jövedelemkülönbségek mérséklődjenek.

- Éppen ez ellen küzdenek a centrumországok, így például Németország szakszervezetei.

Igen, de hiába. A válság további tényezője a termelékenység növekedési ütemének centrumországokban megfigyelhető lassulása, ami nagyrészt annak az eredménye, hogy a humán erőforrások kizsigerelését már nem lehetett, lehet tovább fokozni. Kutatások szólnak arról, hogy rohamosan terjednek a lelki, illetve lelki eredetű betegségek, melyek a munkaerőpiac "rugalmasításával", azaz a munkahelyek egyre bizonytalanabbá válásával és a közösségek felbomlásával függenek össze. Mindez a világszerte tapasztalható morális, ezen belül bizalmi válság egyik tényezője is.

- A termelékenység növekedési ütemének változásai nyilván mindemellett összefüggnek a működő tőke mozgásával is.

Igen, a termelékenység üteme csak azokban a feltörekvö országokban tudott nőni, ahová nagy arányban áramlott a tőke.

- Az utóbbi időben egyre többen veszik kezükbe Marx könyveit világszerte, olyanok is, akiknek annak előtte ez eszükbe sem jutott. Marx, majd követői szerint a kapitalizmus fejlődésének előrehaladtával egyre kevesebb, s egyre nagyobb vállalat fog működni, s az egyenlőtlenség egyre nagyobb méreteket ölt, míg végül a rendszer összeomlik. S világméretekben az utóbbi időben valóban az egyenlőtlenségek növekedését és a tőke koncentrálódását láttuk, s van összeomlás is - igaz, nem világforradalom, hanem hitelválság képében. Amit most látunk, az vajon mennyiben vág egybe a Marx által mondottakkal?

Marx meglehetősen jól elemezte a kapitalizmust, s jól látta a jövőjét. Újítása azonban döntően nem a tőkekoncentráció és következményeinek, hanem a profitráta sűllyedő tendenciájának leírásában és ezzel összefüggésben a periodikus túltermelési válságok prognosztizálásában áll. A profitráta süllyedése ugyanis a kapitalista vállalkozót a munkának a technikával való kiváltására kényszeríti, ez viszont a munkanélküliség növekedésével és ezen keresztül a fizetőképes kereslet szűkülésével jár.

- Ugyanakkor a második világháború utáni növekedést követően létrejött kapitalista jóléti államokban Marx gondolatai nem tűntek megalapozottaknak, hiszen a munkások életszínvonala jelentősen nőtt.

Akkoriban volt egy konkurens világrendszer, ezt nem szabad elfelejteni. Valóban végbement egy olyan típusú növekedés, amelynek rövid- és középtávon mindenki nyertese volt, a tőkések és a munkások is. Csakhogy a profitráták részben a kapitalizmus természetéből adódóan, részben a jóléti állam ráfordításai miatt csökkenni kezdtek, ami életre hívta a neoliberális fordulatot.

Mindezt elősegítette a Szovjet birodalom, a konkurens világrendszer meggyengülése is. A 70-es évek fordulata után a profitrára átmenetileg azért emelkedett, mert nőtt a munka kizsákmányolása. A kizsákmányolás növelésének azonban korlátai vannak, így a profitráta a 2000 utáni évektől ismét csökkenni kezdett, nem függetlenül a termelékenység növekedési ütemének előbb már említett csökkenésétől sem.

- Milyen következményei lehetnek a jelenlegi válságnak?

Több negatív és egy pozitív forgatókönyvet látok. A világgazdaságnak mindig szüksége volt egy-két húzóágazatra, az utóbbi időben ezek az informatika és az autóipar voltak. A válság után, a recesszió után ilyen húzóágazat lehet a hadiipar, ami igen nagy veszélyt hordoz. Már csak azért is, mert minden nagy világgazdasági átrendeződés háborús konfliktus lehetőségét rejti magában. S most éppen ilyen nagy átrendeződést láthatunk: az USA kezdi elveszíteni vezető szerepét, s az Kína - és általában Ázsia - felé csoportosul át.

A másik negatív forgatókönyv szerint a húzóágazat egy elvadult biotechnológia lesz, amelynek segítségével "csodák" érhetők el majd akár az öregedés megállításában, akár az utódok tulajdonságainak előre megformálásában, ám ezek az eredmények emberi méltóságunk alapjait veszélyeztethetik.

Természetesen teljesülhet a két forgatókönyv egyszerre is.
A pozitív forgatókönyv szerint a zöldipar lenne a válság utáni világgazdaság vezető, húzó ágazata. Ehhez kapcsolódóan vegyes tulajdonú gazdaságok jönnének létre, amelyekben a magántulajdon mellett az állami és különböző más közösségi tulajdonformák is hangsúlyos szerepet kapnának. A zöldipart ugyanis döntő módon csak állami vagy más közösségi módon lehet finanszírozni és főként fenntartani.

- S ha a recesszió elmélyül s depresszióvá válik? Éveken keresztüli magas munkanélküliség, felgyorsulnak a vállalati felvásárlások, tovább gyorsul a tőke koncentrációja...

Akkor háború is lehet. Mert teret hódíthatnak a szélsőjobboldali, radikális eszmék, és a gyakorlati terrorizmus is. A fasizmust is a nagy világgazdasági válság előzte meg.

- Az Ön helyzetértékeléséből nem következik gyakorlati radikalizmus, legalábbis helyi szinten. Könyvében Trockijt említi, aki a világforradalomban hitt, s Ön is azt írja: globális, ezen belül kelet-európai összefogásra van szükség.

Ezt a válságot Magyarország egyedül, csupán a maga erejére támaszkodva nem tudja megoldani. Nálunk nem megoldás az sem, ha a gazdaságpolitika keresletösztönző politikába fog, hiszen a belső piacunk a gazdaság szinte teljes kinyitása következtében igen szűk, ezért a megnövekedett kereslet döntően csupán az importot növelné. Mivel azonban exportlehetőségeink a recesszió következtében szűkülnek, ez a növekedés csak tovább növelné országunk külső eladósodását, és ezáltal sebezhetőségét.

A fajlagosan sok munkaerőt foglalkoztató kis- és középvállalkozások tevékenységének tervezett serkentése, munkaerő-megtartó képességük biztosítása jó eszköznek tűnik, ugyanakkor döntően csupán rövid távú válságkezelés. Ami általában is jellemzi a gazdaság és társadalompolitikát. Nem látom azt az intellektuális munkát, amely az ország komparatív előnyeinek feltárása alapján a hosszú távú építkezés alapját tudná, akarná lerakni. Nem látom továbbá azt sem, hogy komoly kormányzati és civil társadalmi erők mozgósulnának a fenyegetően közelgő tömeges szociális krízis leküzdésére.