Szócska: Ha előáll a krízishelyzet, a betegek nem maradnak ellátatlanul
Szócska Miklós nem kíván az "adventi riogatókhoz" csatlakozni, az egészségügyi államtitkár az MTI-nek szerdán azt mondta, hogy e helyett a krízishelyzet elkerülésén dolgozik, mindeközben nyitott ajtóval várja a rezidenseket.
Mint mondta: az államtitkárság a biztonságos betegellátás érdekében a tiszti főorvos segítségével méri fel, hogy az orvosok akciói miként befolyásolják a kórházak működését, és az intézmények vezetői hogyan készülnek az esetleges rendkívüli helyzetre. Ha az érintettek beváltják "riogatásukat", januárban válik láthatóvá a probléma nagysága. Attól számítva, a felmondási idő alatt, az ágazat vezetése és a kórházigazgatók tárgyalni fognak a kollégákkal, mindent megtesznek azért, hogy megoldják a helyzetet.
Ha mégis előállna egy krízishelyzet, az államtitkárság gondoskodni fog arról, hogy ne maradjanak ellátatlanul a betegek - mondta Szócska Miklós, leszögezve: biztos abban, hogy az orvos társadalom felelős része partner lesz a betegek ellátásában.
Szócska Miklós - annak kapcsán, hogy Papp Magor többször úgy nyilatkozott, az államtitkár nem hajlandó egyeztetni velük - azt mondta: egyik egészségügyi csoportért sem tett annyit, mint a rezidensekért. Ajtaja továbbra is mindig nyitva áll a rezidensek előtt - tette hozzá az államtitkár.
Papp Magor múlt pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: az "Élhető magyar egészségügyért" mozgalmukban gyűjtött felmondólevelek száma december elején már a 2500-at is meghaladta. Mint kiemelte: már öt megyében gyűlt össze olyan kritikus mennyiségű felmondás, amely azonnal és alapvetően fogja megrendíteni ezen területek orvos-ellátottságát.
Kedden az m1 Az Este című műsorában Papp Magor azt mondta: a Veszprém megyei kórházban az intézményben dolgozók csaknem 70 százaléka letétbe helyezte a felmondását, s ez országos jelenség.
Rácz Jenő, a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója az MTI-nek erre aznap úgy reagált, kórházuk minden eshetőségre felkészült vészforgatókönyvvel. Ugyanakkor kiemelte: a 70 százalékos arányt "nehéz számnak tartja", különösen mivel az intézmény 250 orvosának jelentős része vállalkozásban dolgozik, akik ilyen módon nem is tudnának felmondani.
Mint kifejtette: sem szándékuk, sem jogi lehetőségük nincs arra, hogy bármi módon hamarabb megtudják az összegyűjtött felmondólevelek számát, így nem tudja, hányan csatlakoztak intézményében a rezidensek akciójához. Rácz Jenő szólt arról is, hogy tudomása szerint kórházában senki sem csatlakozott a Magyar Orvosok Szövetsége által hirdetett akcióhoz, amelyben az orvosok kinyilváníthatják, hogy nem hajlandók önként túlmunkát vállalni.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 2 hete
- Fluktuáció 3 hete
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 3 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- Megér 6 órát az egészsége? Ennyi idő egy állapotfelmérés 3 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos 1 hónapja
- Életminőség a középpontban: a prevenció és precíz orvoslás jövője 2 hónapja
- Magyar ápolók napja: tisztelgés azok előtt, akiknek az emberség lett a hivatása 2 hónapja
- Hogyan enyhítsük az ízületi fájdalmakat? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?