Tiltakoznak a szombathelyi kórház dolgozói
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFebruár 11-én, a betegek világnapján ismét zöld szalag kitűzésével tiltakoznak a kormány egészségügyet érintő pénzügyi megszorításai ellen a szombathelyi Markusovszky Kórházban.
Az elmúlt évben és az idei év elején az egészségügyi intézmények részére biztosított plusz finanszírozási források nem többletpénzek voltak, hanem a 2009-ben kivont összegek visszapótlása. Viszont ebben az évben mindez hiányozni fog a kórházak költségvetéséből - fogalmaznak a közleményben.
Idén a Markusovszky Kórház is csaknem 1 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat. A 44 ezer fekvőbeteg helyett csak 39 500 beteget tudnak fogadni az aktív fekvőbeteg osztályok, tehát egyes szakmákban az elviselhetetlenül hosszú várakozási idők tovább fognak növekedni - írták.
A járóbeteg-ellátásban még súlyosabb helyzet fog előállni. Az elmúlt évi 850 ezer kezelt eset helyett 2010-ben a kórháznak megközelítőleg csak 750 ezer esetre van finanszírozási szerződése. A krónikus betegségben szenvedőknek ezért egyre több időt - heteket, hónapokat - kell majd várniuk arra, hogy sorra kerüljenek egyes szakrendeléseken, szakambulanciákon - közölték.
A zöld a tiltakozás, de egyben a remény színe is. A szombathelyi Markusovszky Kórház dolgozói remélik és bíznak abban, hogy vannak az országban olyan politikai erők, amelyek a gazdasági válság hatásait nem hárítják át a betegekre, emberséget tanúsítanak a betegségben szenvedők iránt - áll a sajtóközleményben.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?