Több ezren tüntettek Pozsonyban a megszorítások ellen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzakszervezeti felhívásra több ezer szlovák tüntetett kedd este Pozsonyban a kormány megszorító intézkedései ellen. A 2-5 ezer fősre becsült tömeg a parlament elé vonult - írja az MTI nyomán a Népszava.
A tüntetést szervező szakszervezeti konföderáció, a KOZ elnöke szerint a megszorító intézkedések egy átlagos szlovák családnak évente egy havi fizetésnek megfelelő pluszkiadást okoznak. A KOZ akciójához az egészségügyi szakszervezetek és egészségügyi szakmai szervezetek is csatlakoztak.
A pozsonyi tüntetés előtt Kassán (Kosice) és Zsolna (Zilina) városában is hasonló megmozdulások zajlottak, a pozsonyinál kisebb részvétellel.
A szlovák kormány egy hete hagyta jóvá a jövő évi költségvetési tervet. A heteken belül az ország parlamentje elé kerülő terv szerint 2011-ben az GDP-arányos államháztartási hiány 4,9 százalékra csökken az idei 7,8 százalékról, a bruttó hazai termék (GDP) pedig 3,3 százalékkal nő.
A szlovák központi bank ezt megelőzően 3,7 százalékról 4,3 százalékra változtatta az ország idei gazdaságnövekedésével kapcsolatos várakozását, elsősorban az export vártnál kedvezőbb alakulása miatt.
Szlovákia azt tervezi, hogy 2013-ra 3 százalék alá csökkenti államháztartási deficitjét.
MTI/Népszava

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?