kapubanner for mobile

Több fizetést kapnak a szép emberek

Az előnytelen külsővel rendelkezők amellett, hogy kinézetük miatt hátránnyal indulnak a párkeresésben, még a fizetésük is elmarad az átlagostól. Duplán jól járnak ugyanakkor a szépnek tartott férfiak és nők, egy amerikai tanulmány szerint ugyanis a fizetésük is magasabb, mint más hasonló munkát végző embereké.

A szép külső komoly hatással lehet az alkalmazottak jövedelmére is, legalábbis Daniel Hamermesh és Jeff Biddle kutatása szerint, amit Labor Economics Journal című szaklapban adtak közre. A vonzó emberek óránkénti fizetsége körülbelül 5 százalékkal magasabb, mint az átlagosan kinéző munkatársaiké, akik ugyanakkor 9 százalékkal többet keresnek, mint a csúnyának tartott alkalmazottak.

Éves szinten mindez jelentős különbségeket jelent, az átlagos 40 ezer dolláros jövedelemhez képest a szépek 42 ezret vághatnak zsebre, míg az előnytelen külsővel rendelkezők csupán 36400 dollárt kapnak.

A rosszul kinéző alkalmazottak ráadásul az előléptetéseknél is folyamatosan hátrányba kerülnek, és sokkal lassabban tudnak előrelépni a vállalati ranglétrán, mint a szemre való kortársaik.

Ugyan sokan kétségbe vonják, hogy a szépség és a munkahelyi előmenetel között valóban bizonyítható korreláció lenne, ám nehéz mással magyarázni, hogy például Hamermesh és Amy Parker kutatása szerint Texasi Egyetemen miért adtak a diákok következetesen magasabb értékeléseket a jobban mutató professzoroknak mint a kevésbé vonzó tanároknak.

Érdekesség, hogy az Egyesült Államokban, ahol a megkülönböztetésnek számtalan - például a nemi, faji, vagy vallási - tiltott, semmiféle jogi korlátozás nincs a leendő munkavállalók kinézetét illetően. Így ha valaki egy állás azért nem kap meg, mert egy (azonos képességű, de) nála szebb külsővel rendelkező a pályázó lesz a befutó, nem élhet jogorvoslattal.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek