Így jött létre többezer munkahely a kkv-szektorban
Csaknem 800 vidéki kis- és középvállalkozásnál (kkv) 5400 álláshely jött létre a kkv kapacitásbővítő támogatásnak köszönhetően, 21,5 milliárd forintból - közölte az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA Nkft.).
A programot 2021 szeptembere és 2023 októbere között valósította meg a Magyar Államkincstár, a KINCSINFO Kincstári Informatikai Nonprofit Kft. és az OFA Nkft. konzorciumi formában, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (Ginop), 100 százalékos uniós támogatással.
A közlemény szerint a programban igényelhető vissza nem térítendő támogatás célja a kapacitásbővítés költségeinek részleges átvállalása volt a munkavállalói létszám növelése érdekében. A támogatásra Budapest és Pest vármegye kivételével minden régióból és megyéből pályázhattak a kis- és középvállalkozások.
Az érintett kkv-knak a támogatás feltételeként vállalniuk kellett, hogy működő vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább három, legfeljebb huszonöt emberrel bővítik a foglalkoztatottak létszámát. Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként 4 millió forint volt. A program egy felvett dolgozó bérköltségét 8 hónapig fedezte, legfeljebb havi bruttó 309 ezer forint és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó finanszírozásával.
Az igénylő munkáltatók pedig vállalták, hogy a támogatott dolgozókat nyolc hónapon túl azonos időszakra, azonos munkaidő és azonos bruttó munkabér mellett tovább foglalkoztatják. Ezáltal a program 16 hónapig garantálta a biztos munkahelyet és keresetet a munkába állók számára.
A kapacitásbővítő támogatást a keleti országrészben igényelték a legtöbben, száznál több projekt helyszíne Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye is.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- 9,5 milliárdos beruházás, 250 munkahely – itt épül az új gyár 6 napja
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hete
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 1 hete
- Rendkívüli települési támogatás 2026-ban - ki kaphatja, hogyan igényelhető? 1 hete
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?