kapubanner for mobile

Több száz munkahely szűnt meg a hazai akkugyárakban

Tavasz és nyár vége között a Samsung 234, az SK 350 fővel csökkentette a dolgozói létszámát – számolta ki a Telex az Opten adatai alapján. A lap szerint emellett a két cég több száz, de valószínűleg inkább több ezer, munkaerő-közvetítőn keresztül foglalkoztatott dolgozótól is megvált.

Több száz munkahely szűnt meg a hazai akkugyárakban-

Európában 2023-ig egyre több elektromos autót adtak el, ami miatt a magyarországi akkumulátorgyárak kibocsátása is exponenciálisan növekedett, és ezek a cégek tömegesen vettek fel új dolgozókat. Egy ponton azonban megtorpant, majd visszaesett az elektromos autók iránti kereslet Európában, így a magyar akkugyárak kibocsátása is. A Telex szerint az utóbbi időszakban a Samsungnak több mint kétszázzal, a két cégen keresztül működő SK-nak pedig több mint háromszázzal apadt az alkalmazotti létszáma. Ez 6, illetve 8 százalékos létszámcsökkenést jelent. A még építkező és a működést előkészítő CATL-be továbbra is veszik fel a dolgozókat.

A Samsung nem válaszolt, az SK azt írta a Telexnek, hogy munkavállalói összlétszámukban a 2024 egészét tekintve ideiglenes csökkenés regisztrálható, mivel tavasz óta a korábban kölcsönzött munkaerő egy részét nem veszik igénybe, tömeges munkaerő-felvétel pedig jelenleg nincs. Jelezték ugyanakkor, hogy munkatársaik egy részét, akik korábban az SK On Hungary dolgozói voltak, jelenleg a komáromi SK Battery Manufacturingben alkalmazzák. 

Ez utóbbinak ellentmond a Telex szerint, hogy az SK mindkét cégében, az On és a Battery elnevezésűben is jelentősen csökkent a dolgozói létszám. Székely Tamás, az SK üzemeiben jelen lévő Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke a fizikai dolgozók körében csoportos leépítésről nem tud. Azt mondta a Telexnek: ő is olyan jelzéseket kap az iparágból, hogy a cégek most alacsony kapacitáson működve kivárják, amíg újra több megrendelést kapnak az autógyáraktól. Kérdés viszont, hogy meddig hajlandóak erre, januárban ugyanis várhatóan jelentősen 10 százalék fölött emelik a minimálbért, ami miatt a valamivel magasabb bérszintet biztosító akkugyáraknak is fizetést kell majd emelniük.

Így alakultak a létszámok a legnagyobb magyar cégeknél

kép: freepik

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek