kapubanner for mobile

Több tízezer eurós végkielégítésről mondtak le a vezetők

Egyéni munkaszerződésekbe foglalt, több tízezer eurós végkielégítésről mondott le a román állami postavállalat több vezetője hétfőn, miután erre kérte őket a bukaresti távközlési miniszter.

Razvan Cotovelea tárcavezető azt követően intézte a felhívást az eladósodott állami vállalat vezetőihez, hogy kiderült, az egyik igazgató harminc havi bérének megfelelő végkielégítésre jogosult egyéni munkaszerződése alapján, ami a Hotnews.ro című román portál számítása szerint 60 ezer euróra (18,2 millió forint) rúg.

A minisztérium hétfői közleményében tudatta, hogy a posta vezetőinek egy része eleget tett a kérésnek, és írásban közölték, hogy feltételek nélkül lemondanak a végkielégítésről. A közlemény szerint egyelőre öt igazgatóról van szó.

A román posta 75 százalékban a román állam tulajdona. A bukaresti kormány privatizálni szeretné a vállalatot, de tavaly el kellett halasztani a kiírást, miután a mintegy 200 millió lejes (44 millió euró) adósságot felhalmozott vállalat 51 százalékos részvénycsomagjára nem akadt érdeklődő.

A vállalat tavaly 7100-ról 5700-ra csökkentette a fiókok számát, és az alkalmazottak létszámát is 27 ezerre mérsékelte. Dan Dumitrescu, a posta szóvivője közölte hétfőn, hogy 5 millió euró nyereséggel zárta a posta a tavalyi évet az átszervezésnek köszönhetően, és van lehetőség arra, hogy az alkalmazottak bére nőjön.

A távközlési minisztérium hétfőn közölte, hogy a béremelésről folytatott tárgyalások során közeledtek egymáshoz az álláspontok a dolgozók érdekeit védő szakszervezetek és a vállalat között. A levélkézbesítők ugyanis az elmúlt két hétben az alacsony béreik és a nehéz munkakörülmények ellen tüntettek, és kifogásolták, hogy miközben a bérük csökkent, a vállalat vezetőié nőttek.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk