kapubanner for mobile

Több új állás volt szeptemberben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Jelentősen nőtt a bejelentett új álláshelyek száma országszerte szeptemberben mind az előző hónaphoz, mind az előző év azonos hónapjához képest, a nyilvántartott álláskeresők száma pedig csökkent - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közölt adatokból.

Szeptemberben így 14.800 foglalkoztató összesen csaknem 51.000 új álláslehetőséget jelentett be a foglalkoztatási szolgálathoz, ez augusztushoz képest 15,6, tavaly szeptemberhez képest pedig 78,9 százalékos növekedést jelent. Az új bejelentésekkel együtt a hónap folyamán összesen 89.800 állás állt rendelkezésre, ebből a zárónapon 43.000 állás maradt betöltetlen.

A legtöbb új állásbejelentés továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett. Az újonnan bejelentett állások 33,4 százaléka nem támogatott álláshely volt, 66,6 százalékát pedig valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretén belül kínálták a munkáltatók.

A szeptemberben bejelentett nem támogatott állások száma 17.000 volt, ami számában az előző hónaphoz 31,5 százalékos, előző év szeptemberhez viszonyítva 21,5 százalékos emelkedést mutatott. Augusztushoz képest Nógrád megye kivételével minden megyében nőtt a nem támogatott álláslehetőségek száma.

Az új támogatott állások száma szeptemberben 33.900 volt, az előző hónaphoz és az előző év azonos hónapjához képest továbbra is emelkedett a számuk, előbbi esetében 9, utóbbinál 134,5 százalékkal.

Az NFSZ adatai szerint tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma: a szeptemberi zárónapon több mint 536 ezren voltak regisztrált álláskeresők, ez a szám augusztushoz képest 2,2 százalékos, az előző év azonos időszakéhoz képest pedig 1,2 százalékos csökkenés.

A tartósan (egy éven túl) regisztrált álláskeresők száma is tovább mérséklődött. A szeptemberi zárónapon létszámuk 137.400 volt, ami egy hónap és egy év alatt is csökkent. Arányuk a teljes álláskeresők állományán belül 25,6 százalékot tett ki, ez utóbbi egy év alatt 4,1 százalékponttal csökkent.

Szeptemberben a nyilvántartott álláskeresők létszámának szezonálisan kiigazított értéke 573.600 volt, ez több mint 5.000 fős csökkenés augusztushoz képest. Szeptemberben a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 12,1 százalék, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 8 százalék volt. A gazdaságilag aktív népességhez viszonyított mutató értéke 0,3 százalékponttal, a munkavállalási korú népességhez viszonyított mutatóé pedig 0,2 százalékponttal maradt alatt az előző havi értéknek.

Az év kilencedik hónapjában 17 cég 1446 munkavállalót érintő csoportos létszám-leépítési döntést jelentett be a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálathoz. Az előző hónaphoz képest több mint ezerrel emelkedett a létszám, míg az előző év azonos időszakához képest csökkenés következett be. A legnagyobb létszámot érintő bejelentés Budapestről (581 ember) és Baranya megyéből (578 munkavállaló) érkezett, ami az összes bejelentés több mint 80 százalékát tette ki.


  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek