Tolonganak a kedvezményes hitelért a kkv-k
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöretlen érdeklődés övezi a Magyar Nemzeti Bank kedvezményes hitelprogramját, a jóslatokkal ellentétben a kkv-k nem elsősorban a devizahitelek kiváltása iránt érdeklődnek.
"Az intenzív tájékoztatásnak köszönhetőn egyre több helyről kapnak információt a vállalatok a Növekedési Hitelprogram részleteiről, így az érdeklődés is fokozódik. Elsősorban az I. pillér, azon belül is főként a forint beruházási hitelkiváltás, a forgóeszköz és gépbeszerzés finanszírozása iránt tapasztalunk nagyobb igényt, míg a devizaalapú kölcsön kiváltására fordítható II. pillér iránt egyelőre kisebb az igény, habár a II. pillérre is közel hasonló nagyságrendű összeget bocsátott rendelkezésre az MNB" - mondta Huszár Róbert, a K&H Vállalati és intézményi banki szolgáltatások üzletág vezetője.
"A második héttől nagyon felélénkült a vállalatok érdeklődése a Növekedési Hitelprogram lehetőségei iránt. Ennek hátterében az áll, hogy egyre több helyről kapnak információt, hiszen az MNB mellett a pénzintézetek, az érdekvédelmi szervezetek és a média is intenzíven bekapcsolódott a cégek tájékoztatásába. A cégek pedig érezhetően nem akarnak kimaradni a konstrukcióból, így azok az ügyfelek is most jelzik szándékukat a forint beruházási hitelkiváltás, illetve a beruházási és forgóeszköz-finanszírozási hitelek iránt, akik csak nemrég értesültek a lehetőségről. Ez főként a kisebb kkv-kra jellemző, akik csak most ismerkednek az igénybevételi lehetőségek pontos részleteiről" - mondta el Huszár Róbert.
Több banknál már a hitelek folyósítása is megkezdődött. "A hitelkérelmek célja leginkább a forgóeszköz és gépbeszerzés finanszírozása, illetve a hitelkiváltás és csak ritkábban jellemző építési jellegű igény. Ennek oka, hogy az ilyen típusú beruházásokhoz szükséges hatósági engedélyek beszerzése a programban rendelkezésre álló idő alatt többnyire nem lehetséges" - nyilatkozta a szakember.
"A II. pillér iránt, amelynek a keretei között a kkv-ügyfelek belföldi hitelintézettől 2013. március 31-ig felvett deviza-, illetve deviza alapú kölcsönüket vagy pénzügyi lízingjüket forint kölcsönnel válthatják ki, ugyan kisebb mértékben, de szintén tapasztalunk érdeklődést. Ez a keret rendkívül jó lehetőséget biztosít a vállalatok számára devizahiteleik igen kedvező áron történő folyósítására, ezért mindenkit bíztatok arra, hogy érdeklődjön felőle" - tette hozzá Huszár Róbert.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?