Tragikus lehet a fizikus tanárképzés jövője
Tragikus jövőt jósolnak a fizikatanári képzésnek, amely területen a hallgatói létszámcsökkenés a természettudományok esetében általánosan tapasztalható problémánál is súlyosabb gondokat okozhat.
Ugyan ma még válogathatnak az iskolák a tanárszakos friss diplomások között, hat-nyolc év múlva a hiányukkal kell megküzdeniük az intézményeknek. Míg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Természettudományi és Informatikai Karán tíz évvel ezelőtt még 56-an diplomáztak le fizika tanári szakon, tavaly mindössze öten vették át a diplomájukat.
A bolognai rendszer a tanárképzés színvonalcsökkenését is jelentheti, mondta Papp Katalin, a SZTE kísérleti fizikai tanszékének docense, hiszen annak bevezetésével a hároméves alapképzés után a tehetséges diákok már nem a tanári diploma mellett fognak dönteni. Szabó Gábor szegedi fizikus professzor hasonlóan látja a helyzetet. Szerinte a fenyegető tanárhiányt erősíti a nagy kutató-fejlesztő és ipari cégek mellett az üzleti szféra is. A vállalatok egyre több, nem tanári szakos fizikust alkalmaznak, mint például egyes tőzsdei elemző vállalkozások, akik a modellezésben szerzett egyedülálló tudásuk miatt keresik őket.
Híradó/Edupress.hu

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon