Trükközés a tanári fizetésekkel? – a szakszervezet szerint erről nem volt szó
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tiltakozik a kormány azon terve ellen, hogy a pedagógusok teljesítményértékelés alapján járó havi 20–60 ezer forintos juttatását beépítsék az alapbérbe. A PSZ szerint ez ellentétes a motivációs céllal, szétszakítaná a bérstruktúrát, ráadásul nem biztosított hozzá külön forrás a költségvetésben. A PSZ szerint az Európai Bizottság álláspontja sem világos, ezért levélben kértek hivatalos tájékoztatást.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tiltakozik a kormányzat azon terve ellen, hogy ne illetményként fizessék ki, hanem az alapbérbe építsék be a pedagógusok teljesítményértékelése alapján adható pluszjuttatást - jelentette be a PSZ elnöke csütörtökön sajtótájékoztató Budapesten.
Totyik Tamás közölte: a kormány hivatkozása szerint az Európai Bizottság kérése volt, hogy a teljesítményértékelés alapján a pedagógusok számára havonta juttatható 20-60 ezer forintnyi összeget a munkáltató építse be az alapbérbe. Ezért levélben kérték a az EB magyarországi képviseletének válaszát arra a kérdésre, hogy az EB milyen elvárást fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a magyar kormány felé.
A szakszervezet szerint ugyanis ez juttatás évről évre, csak az aktuális teljesítményértékelések alapján volna kifizethető, ellenkező esetben nem hat motivációként pluszfeladatok ellátására. Továbbá az alapbéresítés nyomán szétszakadna a pedagógus társadalom bérendszere - tette hozzá az érdekképviseleti vezető.
Mint elmondta: szintén tiltakoznak az ellen, hogy a teljesítményértékelés alapján kifizetésre kerülő juttatást abból a forrásból fizesse ki a kormányzat, amit az Európai Bizottság biztosított a magyar pedagógusok béremelésére. Ugyanakkor a szeptembertől esedékes pénz kifizetésére a központi költségvetésben nem szerepelnek elkülönített források.
A szakszervezet szerint - folytatta - az is probléma, hogy a teljesítményértékelést csupán egy kerettörvény szabályozza, viszont számos intézményben nem született erre vonatkozó szabályozás. Ezekre azért lenne szükség, mert minden intézmény eltérő profil mentén működik, így eltérőek a pedagógusokkal szembeni elvárások is - fűzte hozzá.
Továbbá az a 20 ezer forint, amit az állam fizetne az oktatási intézményeknek pedagógusokként, csupán a töredékét fedezné azon pluszfeladatoknak, amelyet a pedagógusoknak a teljesítményértékelés során el kell végezniük - tette hozzá Totyik Tamás.
Tóth Tünde a PSZ alelnöke a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy
aláírásgyűjtésbe kezdtek a nem pedagógus munkakörben, de az oktatásban dolgozó kollégáik béremelése érdekében. Ugyanis ennek a több mint 40 ezer embernek évek óta nem emelkedett a fizetése és a többségük a garantált bérminimumhoz közeli pénzből kénytelen megélni.
Emlékeztetett arra: Pintér Sándor, az oktatásért is felelős belügyminiszter korábban Shanco Panzanak titulálta ezeket az embereket. A sancho panzak viszont megunták a megaláztatást és azt követelik, hogy a bérük a garantált bérminimum 150 százalékára emelkedjen - hangzott el
Közlése szerint
az akció keretében, már több mint 14 ezren írták alá a kezdeményezést. Az ezt tartalmazó íveket a tervek szerint június 29-én adják át a Belügyminisztérium képviselőinek, ezt megelőzően pedig demonstrációt kívánnak tartani a Kossuth Lajos téren.
Gosztonyi Gábor a szakszervezet szakképzésért felelős alelnöke szerint a szakszervezet sikere, hogy már a szakképzésben dolgozó nagyszülők is igénybe tudják venni azokat az unokákkal való kapcsolattartás lehetőségét megkönnyítő szabályozásokat, amelyek az egyéb oktatási területen dolgozóknak eddig is jártak. Ez bekerült a szakképzési törvénybe is.
Ugyanakkor kifogásolta, hogy egyre több szakképzési centrumban szüntetik meg a könyvtárakat és bocsátják el a könyvtárosokat.
Továbbá egyes szakképzési igazgatók a jogszabályokat megszegve próbálnak beleszólni az egyes intézmények szakképzési programjába - mondta Gosztonyi Gábor.
Itt a tanév vége, pontozással értékelik a pedagógusok egyéni teljesítményét
- olvassa el korábbi cikkünk!
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 1 hete
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 1 hete
- Ekkora béremelést kap idén a spanyol király 1 hete
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 1 hete
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 1 hete
- A munkahelyi hiányzás ára: így lehet lemaradni az előléptetésről és a magasabb fizetésről 2 hete
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hete
- Nulla százalékos béremelést ajánlott dolgozóinak az Audi Hungaria 3 hete
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 3 hete
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 3 hete
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 4 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben