kapubanner for mobile

Tűzoltók takarítanak a kirúgott takarítónők helyett?

Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa egy panasz kapcsán vizsgálódott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól elbocsátott 19, korábban közalkalmazottként foglalkoztatott takarítónő ügyében - számol be a Népszabadság.

A panaszos azt kifogásolta, hogy a korábban határozatlan időre szóló szerződéssel foglalkoztatott takarítónők helyére 22 közmunkást vettek fel, akiket a törvényben előírt bruttó 71 ezer 800 forintért alkalmaztak.

A vizsgálatot követően Szabó Máté "a közfoglalkoztatás céljával alapvetően ellentétesnek" minősítette, ha azt az álláshelyek kiváltására kívánják használni úgy, hogy elbocsátják a munkavállalókat, és az így felszabaduló státusokat lényegesen alacsonyabb bérű közfoglalkoztatottakkal töltik fel. Szabó Máté szerint a munkaügyi központtal megkötött hatósági szerződés nem felel meg az országos közfoglalkoztatási program jogszabályi feltételeinek. Nem tesz eleget annak a követelménynek sem, hogy a közfoglalkoztatottak alkalmazását megelőző három hónapban, illetve a közfoglalkoztatás időtartama alatt ne szüntessék meg azonos vagy hasonló munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkaviszonyát.

Az FKI közleményben reagált az ombudsmani vizsgálat megállapításaira. Eszerint a közfoglalkoztatással összefüggő feladataikat az irányadó előírások szerint végezték, és az igazgatóság az április elsejei szervezeti átalakítás előtt állásfoglalást kért a fővárosi munkaügyi központtól annak érdekében, hogy a helyes gyakorlat szerint járjon el. A munkaügyi központ augusztus 22-én ellenőrzést tartott a fővárosi igazgatóságon, és ennek során egyetlen hiányosságot, jogszabálysértést sem tárt fel a közfoglalkoztatással vagy a hatósági szerződésben foglaltakkal kapcsolatban.

Az FKI tájékoztatása szerint a közfoglalkoztatással nem álláshelyek kiváltása volt a szándék, amit alátámaszt, hogy a közfoglalkoztatott dolgozók feladatköre bővebb, mint a korábban elbocsátottaké. Takarítói, udvari munkás-, kapusfeladatokat is ellátnak, valamint megfelelő végzettség esetén részt vesznek állagmegóvási, javítási, karbantartási, rakodási, logisztikai feladatok ellátásában is.

A Népszabadság cikke szerint az FKI-nak valószínűleg kevesebb státusa volt, mint amennyire feladatai ellátásához szüksége lett volna, s miután nem kapott többet, trükközött. A takarítók rovására "csinált magának" néhány pluszstátust, az emiatt elvégzetlenül maradt takarítói feladatokat pedig közmunkásokkal oldotta meg, részben - külön juttatás fizetése nélkül - paranccsal az állományra testálta.

Népszabadság

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek