Új állás legalább két év kihagyás után - íme egy új program
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBudapesten is elindítja Return to Work – Lendüljön Újra Munkába programját a Morgan Stanley. Célcsoport: azok a közgazdász vagy természettudományos diplomások, akik korábban legalább 3 évet dolgoztak, jól beszélnek angolul, legalább 2 éve nincs állásuk és visszatérnének az álláspiacra. Az április 21-i nyílt napra már lehet jelentkezni.
A kezdeményezést a vállalat először 2013-ban New Yorkban indította el, majd Londonban, Mumbaiban és Hong Kongban is sikerrel vezették be. A program célja, hogy segítséget nyújtson azok számára, akik legalább két év kihagyás után szeretnének visszatérni hivatásukhoz.
4 hónapos program fizetéssel
A 12 hetes – fizetéssel járó – program ideje alatt a résztvevők a Morgan Stanley budapesti irodájának különböző divízióiban dolgozva egészíthetik ki, fejleszthetik tovább szakmai tudásukat, mélyíthetik a tapasztalataikat, miközben rendszeresen találkozhatnak felsővezetőkkel, valamint mentorok segítik őket a visszailleszkedésben. A program olyan tevékenységeket, támogatási struktúrát tartalmaz, mely segíti a résztvevők munkába való visszatérését, miközben módot biztosít a vállalaton belüli kapcsolatépítésre, a rendelkezésükre álló lehetőségek megismerésére.

Carmen Nuzzo hét évet töltött otthon a gyermekekkel. Azt hitte, már nem tud visszatérni a munkaerőpiacra. Jelentkezett a Morgan Stanley amerikai programjára, melynek végén teljes munkaidős senior közgazdász pozíciót kapott. Most Budapesten is hasonló lehetőség kínálkozik például gyesről visszatérő kismamáknak.
"Programunk elsődleges célja éppen ezért az, hogy alapot biztosítson, kezet nyújtson azoknak a megfelelő képzettséggel és ambíciókkal rendelkező embereknek, akik vissza szeretnének térni a munka világába” – mondta Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley magyarországi irodájának vezetője.
A program április 21-én, Budapesten megrendezésre kerülő Nyílt Napjára az érdeklődők a Morgan Stanley honlapján jelentkezhetnek: http://www.morganstanley.com/returntowork
A közvetlen link ITT található.
Mi is az a Morgan Stanley?
A Morgan Stanley vezető globális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat, mely a befektetési banki, értékpapír-kereskedelmi, befektetés- és vagyonkezelési területeken nyújt széles körű szolgáltatásokat. A cég több mint negyvenhárom országban rendelkezik irodákkal, munkatársai világszerte segítik az ügyfeleket, köztük vállalatokat, kormányokat, intézményeket és magánszemélyeket.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?